„Október 7. Izrael szeptember 11-éje volt, a zsidók számára pedig egy újabb kristályéjszaka. A nemzetközi közösség számára pedig a második hidegháború újabb fejezete. Mivel a Hamász barbársága mögött az agresszív Irán állt, azt pedig az autoriter tengely hatalmai támogatták, október 7. a szabad világ elleni támadás volt” – olvassuk a Foreign Affairs hasábjain Ari Shavit elemzését.
Shavit, aki magát „békepárti, megszállásellenes baloldaliként” azonosítja, bírálja Izraelt, amiért a gázai és a libanoni katonai akciókat nem készítette elő kellőképpen diplomáciai szempontból. Nem vitatja a Hamász és a Hezbollah elleni önvédelmi akciók jogosságát, ám hibaként rója fel, hogy Izrael nem egyeztetett előre az Egyesült Államokkal, az európai nagyhatalmakkal és meg sem próbálta az ENSZ elé vinni az ügyet. Pedig a korábbi háborúk esetében rendre így járt el. „Izrael nemzetközi felhatalmazás, diplomáciai előkészítés és átfogó stratégia nélkül indította a gázai támadást.” Shavit súlyos hibaként rója fel azt is, hogy Izrael Gázában nem tett meg mindent a civilek védelmében, és ezért a Hamász ellen indított akciót sokan a palesztin néppel szembeni támadásnak látják, ami pedig az iszlamista radikálisok malmára hajtja a vizet.
Ahhoz, hogy Izrael elérje stratégiai célját, vagyis tartós garanciákat szerezzen a biztonságára, Iránnal szemben kell fellépni – figyelmeztet Shavit. Enélkül ugyanis a Hamászt és a Hezbollahot csak meggyengíteni lehet, felszámolni nem. Iránnal viszont Izrael aligha szállhat szembe szövetségesek nélkül. Az izraeli diplomáciának arról kellene meggyőznie Washingtont, a NATO-t és az Irántól szintén tartó térségbeli arab országokat, hogy a regionális, sőt, a globális biztonság nem érhető el, ha nem fékezik meg Teheránt. Ehhez viszont mindenekelőtt Izrael megtépázott nemzetközi tekintélyét kellene visszaállítani.
„Izrael tekintélye nem csorbult az elmúlt évben, hanem nőtt” – veti ellen a Spectator magazinban Jonathan Sacerdoti. A brit publicista szerint egyértelműen megerősítette a zsidó állam regionális hatalmi státuszát, hogy önállóan képes volt Gáza megszállására, a Hezbollah lefejezésére. A világpolitikában – és különösen a Közel-Keleten – azt ismerik el fontos szereplőnek, aki erőt mutat. Az iszlamista radikálisokkal szembeni kemény fellépés tekintélyt parancsoló, és megalapozhatja az Iránnal szembeni zsidó-arab szövetséget.
Most már csak azt kellene tisztázni, hogy pontosan mi is Izrael célja – jegyzi meg George Friedman a Geopolitical Futures blogban. Elismeri, hogy Izrael jelentősen meggyengítette a Hamászt és a Hezbollahot, de légitámadásokkal nem tudja végleg felszámolni őket, ahogyan egykor a náci-ellenes szövetségesek sem tudták legyőzni a Németországot szőnyegbombázással. Az Izraelt fenyegető iszlamista radikálisok teljes legyőzéséhez szárazföldi hadműveletekre lenne szükség, és Gáza mellett Izraelnek igen jelentős libanoni területeket is meg kellene szállnia. Ha Izrael erre törekszik, akkor a regionális háborúnak önmagán jóval túlmutató következményei lesznek Ebben az esetben ugyanis a nagyhatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok és Oroszország, ha közvetve is, minden bizonnyal bekapcsolódna a háborúba.