„Az etnikai kisebbségek tagjai visszautasítják a gyámkodó szemléletet, amely szerint a kisebbségek önértékelése és életkilátásai javulnának, ha Amerika olyan elnököt választana, aki maga is egy kisebbségi tagjai” – írja az amerikai elnökválasztás kapcsán Tom Slater, a Spiked szerkesztője.
A Demokrata Párt és hívei mindent erővel igyekeznek megnyerni maguknak az etnikai kisebbségek szavazóit. Kamala Harris elnökjelölt előszeretettel hivatkozik arra, hogy nőként és feketeként érti és átérzi a kisebbségek tagjainak helyzetét, és prioritásként kezeli a hátrányos helyzetű etnikai csoportok támogatását. És persze a demokraták azonnal lecsapnak, amint úgy látják, hogy Trump vagy hívei rasszista kijelentéseket tesznek.
„A bökkenő csak az, hogy a kisebbségek tagjainak egy jelentős része nem veszi az adást” – írja Slater. Igaz ugyan, hogy az etnikai kisebbségek zöme a Demokrata Pártot támogatja, de az előny nemhogy nőne, hanem inkább csökken. A fekete és spanyolajkú demokrata párti szavazók körében már négy éve is visszaesést mértek. Közvélemény-kutatások szerint Donald Trump nagyobb arányban számíthat a fekete és a spanyolajkú amerikaiak szavazatára, mint barmely republikánus politikus az elmúlt hatvan évben. A spanyolajkúak 56 százaléka tervez Harrisra szavazni, 38 százalékuk Trumpot támogatja. Egy friss kutatás szerint a spanyolajkúakat kifejezetten taszítja a baloldali multikulturális retorika, amelynek értelmében a számukra értelmezhetetlen „latinx” kisebbség részeként azonosítják őket. A feketék esetében 78 és 15 százalék az arány. Barack Obama a feketék szavazatának 95, Hillary Clinton pedig 92 százalékát kapta, vagyis jóval többet, mint amennyire Harris számíthat. Az ázsiai származású amerikaiak körében is nőtt Trump támogatottsága, sőt, a muszlimokat sújtó korábbi beutazási korlátozásainak ellenére az amerikai arabok körében is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a korábbi republikánus elnökjelöltek.
Mindez persze csak annak meglepő, aki elfogadja a baloldal alapvetését, miszerint az etnikai kisebbségek szavazatát a szimbolikus politika határozza meg. A számok arra utalnak, hogy a kisebbségek tagjai egyre kevésbé vevők a baloldali identitáspolitikára, amely gyámolítandó és kiszolgáltatott áldozatnak tekinti őket – vonja le a következtetést Slater. Különösen az egyetemi végzettséggel nem rendelkező, kétkezi munkából élők szemében vonzó Trump „multietnikus populizmusa”. Az átlagamerikai szavazó, függetlenül a bőrszínétől, ellenzi az illegális bevándorlást, a túlzásba vitt és költséges zöldítést csakúgy, mint a baloldali gender-ideológiát – jegyzi meg Slater.
Mint cikke végén Slater utal rá, David Shor demokrata párti tanácsadó már négy éve, az előző elnökválasztás után is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Demokrata Párt kisebbségpolitikája célt téveszt, mivel az elitista identitáspolitika nem alkalmas a zömmel kétkezi munkából élő kisebbségi szavazók megszólítására. Shor arra is kitért, hogy a pártpreferenciák alakulásának tanúsága szerint Trump politikája enyhítheti az etnikai törésvonalak jelentőségét az amerikai politikában.