„A reformer baloldal nem várhat tovább Godot-ra” – írja a Corriere della Serában Maurizio Ferrera milánói politológiaprofesszor.

Nyugat-szerte a bevándorlás az egyik legforróbb politikai téma – állapítja meg Ferrera. „A jobboldal meg is lovagolja.” A közvéleménykutatások tanúsága szerint a lakosságban félelmet kelt a jelenség, sokan fenyegetést látnak bevándorlókban a közrendre nézve. Ám a bevándorlás csak a harmadik-negyedik helyen van az embereket aggasztó problémák között. Megelőzi a jövedelmek vásárlóerejének alakulása, a munkanélküliség veszélye, a nyugdíjak és az egészségügy problémái. Olaszországban még az álamadósság és a klímaváltozás ügyét is előbbre sorolják a válaszadók. Ferrera a jobboldali pártok gátlástalanságának rovására írja, hogy a bevándorlás ügye mégiscsak nagy szerepet játszik a politikában. A baloldal nem képes reagálni erre, mert ideológiai korlátai nem engedik. Az lenne pedig a feladata, hogy ne adja fel elveit, a más kultúrákból származók iránti szolidaritást, ugyanakkor megoldást találjon a probléma kezelésére. Csakhogy nem képes érdemben válaszolni rá, miképp tarthatók tiszteletben a menedéket kérők emberi jogai, ugyanakkor hogyan korlátozható a mozgásuk, amíg kérelmüket el nem bírálják, illetve visszatartásuk vagy visszatoloncolásuk ügyében együtt szabad-e működni a kibocsátó országokkal, jóllehet többségükben tekintélyuralmi rendszerek működnek.

Ugyancsak a  Corriere della Serában Goffredo Buccini, a lap kommentátora nagyon is valós problémának írja le az illegális bevándorlók szerepét a romló közbiztonságban. Számukat félmillióra becsülik, és törvénytelen bevándorlók valamennyi nagyvárosban valóságos sátortáborokat hoznak létre és illegális piacokat működtetnek. A nők elleni erőszakcselekmények többségét hazaiak követik el – ismeri el Buccini – de tessék csak megkérdezni a nőket, kitől tartanak jobban, amikor sötétedés után hazafelé tartanak az utcán. És ez már sok kisvárosban is így van. Szerinte a tengeren érkezők évi  50-60 ezres száma kezelhető lenne. Azért nem nagyobb ez a szám, mert Olaszország megállapodásokat kötött az afrikai államokkal, mely egyezményeket „nem tennénk ki a kirakatba egy-egy emberjogi fesztiválon”. Csakhogy a menedékre jogosultak integrálását rázúdítják a községekre, akik pedig nem jogosultak, azokat az állam nem képes kitoloncolni. Ez ügyben a bürokrácia tehetetlennek mutatkozik.  Buccini is úgy látja, hogy a baloldal e téren tökéletesen lefagyott. A jobboldali kormány Albániába próbált elhelyezni elvben néhány ezer, de kezdetben csak néhány tucat menedékkérőt, amíg az eljárás zajlik, de a bíróságok ezt törvénytelennek ítélték. Ha ezt az akadályt leküzdené is a kormány, az Albániába szállítandó kétezer fő akkor is csak pár csepp lenne az eddigi félmillióhoz és az évi félszázezerhez képest.

A probléma persze világméretű. Michel Agier francia antropológus arra számít, hogy az évszázad közepére egymilliárd gazdasági migráns lesz a Földön. A New York Times pedig arról cikkezik, hogy az európai országokból kiutasított bevándorlók nyolcvan százaléka élete végéig sem távozik. Annál sürgetőbb lenne összeurópai megoldást találni, de ilyesmi csak szavakban van, gyakorlatilag semmi sem történik e téren. Buccini végül elárulja, hogy a migrációs válságjelenségek közepette őt is a baloldal sorsa aggasztja. Arra figyelmeztet, hogy ha a baloldal nem lesz képes gyakorlatiasan foglalkozni a bevándorlás ügyével, vagyis nem tud ideológiamentesen gondolkodni a megoldáson, akkor továbbra is a jobboldal kezében hagyja minden témák legnépszerűbbekét és legdemokratikusabbikát: a legsérülékenyebb rétegek igényét, hogy biztonságban tudhassák mindennapi életüket.