„2024 után immár végérvényesen le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a nyugati társadalmi modell előbb-utóbb megoldja az emberiség problémáit, sőt, akár a saját gondjait is orvosolja” – írja Gabriele Segre a torinói La Stampában.
Segre a legújabb kori történelem fordulópontjának minősíti az óévet. Mások is fontos változásokat jegyeztek fel az év végén, de ilyen messzire nem merészkedtek. Az argentínai La Nación azt tekinti az elmúlt év leglényegesebb fejleményének, hogy a mesterséges intelligencia a mindennapi élet szerves részévé vált. A különböző intézményeken és internetes programokon kívül immár személyesen is több mint százmillió ember használja kisebb-nagyobb feladatainak, problémáinak megoldására.
A Pew közvélemény-kutató intézet minden nagy politikai megrázkódtatásnál is előbbre sorolja éves áttekintésében, hogy a százévesnél idősebb amerikaiak száma 2024-ben meghaladta a százezret. 72 százalékuk nő. A százévesek száma a következő harminc évben megkétszereződik az Egyesült Államokban.
Egy 35 államra kiterjedő kutatás eredménye szerint az illető országok lakosságának 40 százaléka gondolja azt, hogy az amerikai demokrácia példamutató volt a múltban, de ma már nem az. 22 százalék úgy látja, hogy Amerika sohasem volt jó példa, 21 százalék viszont azon a véleményen van, hogy ma is az.
A France Culture állami kulturális rádióadó válságosnak ítéli Franciaország helyzetét. A gazdaság kilátásait félelmetesnek tartja, és megállapítja, hogy a franciák kedélye mélyponton van.
A fentebb idézett Gabriele Segre a francia gazdasági nehézségekben csak egy mélyebb és átfogóbb válság jelenségeit látja. Szerinte a jövendő történésze alighanem a fordulat évének fogja látni 2024-et. Legalább is, amit a Nyugatot illeti. Donald Trump győzelme és az európai választások eredményei is annak bizonyságai az ő szemében, hogy a korábban beváltnak hitt rendszerekkel szemben növekszik az elégedetlenség.
Az elemzők többségével ellentétben ő a radikális baloldali csoportok jó választási eredményeit is a válság jelének tekinti, ugyanúgy, ahogy a jobboldal szélén elhelyezkedő erők sikereit. Franciaországban nemcsak a Nemzeti Tömörülés erősödött meg, hanem a radikális baloldali Engedetlen Franciaország is, és mindkettő a hagyományos jobbközép, illetve balközép rovására. Segre úgy fogalmaz, hogy nem egy „szuverenista internacionálé” születésének vagyunk tanúi, ahogy a kommentátorok fogalmazni szoktak, hanem a „rendszeridegen erők internacionáléja” bontakozik ki előttünk. Nem valamiféle ideológia, valamilyen társadalomátalakító vagy gazdaságszervező elmélet mozgósítja híveiket, hanem az, hogy elutasítják az uralkodó modellt, amely Segre szerint is válságban van.
A válság annyit tesz, hogy változás előtt állunk, amely sokakban persze félelmet kelt. Hiszen ami biztosnak, megingathatatlannak látszott, mostanra bizonytalanná vált. Negyedszázaddal ezelőtt Francis Fukuyama joggal gondolhatta, hogy ha egyszer a szovjet modell összeomlott, akkor az amerikai alternatíva – a liberális demokrácia és a piaci kapitalizmus – versenytárs nélkül maradt a porondon, és előbb-utóbb a világ többi része is magáévá fogja tenni. Ez a kulturális optimizmus már évekkel ezelőtt elenyészett: egykor jelentéktelennek látszó társadalomszervezési formák mára központi szerepet játszanak a világpolitikában. A „történelem végének” azonban azért lett igazán vége, mert a Nyugaton belül is egyre nagyobb tömegek látják úgy, hogy a liberális demokrácia rossz irányban halad.
Segre nem tudja, mi a megoldás, de arra felhívja a figyelmet, hogy a liberális demokrácia konfliktusokra, kihívásokra reagálva érte el sikereit. És csak akkor lehet ismét sikeres, ha nem tesz úgy, mintha minden rendben volna, s hogy csak a kritikus hangokat kellene elhallgattatni.