„Nem lehetséges, hogy az energiaátmenet pusztán üzleti vagy PR-köntösbe bújtatott dajkamese, délibáb, ideologikus csapda, csábító illúzió?” – olvassuk a London Review of Booksban Adam Tooze gazdaságtörténész recenzióját Jean-Baptiste Fressoz tudománytörténész Több, több, több: az energia kimerítő története című tavaly megjelent monográfiájáról.

Fressoz könyve az energiaátmenetek történetét tekinti át. Nem titkolt célja a technológiai forradalmakkal, közelebbről az energetikai fordulatokkal kapcsolatos közkeletű mítoszok lerombolása. A bevett magyarázatok a korábbi energiaátmeneteket egyirányú folyamatnak mutatják be. Az organikus energiát (izomerő, a szél és a víz energiájának felhasználását) felváltotta a fa, majd a szén, amelyet aztán a szénhidrogének szorítottak ki. A gőzgépet a robbanómotor váltotta, a jövő pedig az elektromos motoroké. A jelenleg zajló zöld átalakulás ennek a történetnek a logikus folytatása: a környezetszennyező energiaforrásokat felváltja a megújuló energia, és beköszönt a nettó zéró kibocsátás kora.

A baj csak az, hogy az energetikai forradalmak története sokkal összetettebb, mint ahogy a fenti narratíva sugallja. Fressoz arra világít rá, hogy hiába vált meghatározóvá a modernebb technológia, nem szorította ki a korábbit. A fa ugyan már régóta nem számít korszerű energiahordozónak, ennek ellenére ma a világban több fát tüzelnek el, mint valaha. És a fakitermelés volumene nemcsak a fafűtés miatt dönt rekordokat.  A fejlettebb technológiára átállni ugyanis költséges vállalkozás, amely gyakran csak hosszútávon térül meg. Ez magyarázza, hogy az Egyesült Államokban a vasút talpfái még ma is fából készülnek. A technológiai fejlődés – a motorosfűrész és egyéb erdészeti eszközök, a nagy teherbírású szállítójárművek – sokkal könnyebbé teszik a fakitermelést, mint a korábbi, elmaradottabb technológiák. Ráadásul gyakran a modernebb technológiához is szükség van a régire: az olajkutak építéséhez sokáig fát használtak, vagyis az olajkitermeléssel együtt nőtt a kereslet a fára. Fressoz könyvéből az derül ki, hogy minden új, a korábbinál hatékonyabb energiaforrás elterjedésével együtt nő a korábbi energiahordozók felhasználása is.

De akkor mi magyarázza az energetikai fordulatokkal kapcsolatos mítoszok népszerűségét? Fressoz szerint a történelmi és technológiai fejlődéssel kapcsolatos materialista optimizmus. Az pedig részben a marxi történelemszemléletben gyökeredzik, részben pedig az új technológia elterjesztésében érdekelt piaci szereplők PR-fogása.

Tooze megjegyzi, hogy nincs ez másként a fosszilis energiahordozók meghaladását célzó nettó zéró megújuló, környezetbarát energia narratívájával sem. Ha az energetika történetének van érvényes tanulsága, akkor az a következő: illúzió azt remélni, hogy a zöld átállással majd teljesen feleslegessé válnak a környezetszennyező energiaforrások. Ám mivel az átállás rendkívül magas költségekkel járna és rendkívül erős központi politikai hatalmat feltételezne, nincs is reális esély a megvalósítására. Ha radikális fordulatot szeretnénk a globális felmelegedés elleni harcban, akkor csak az energiafelhasználás csökkentése lehet a megoldás. Más kérdés, hogy ennek sincsen nagyobb realitása, mint a zöld átállásnak.