„A német választások harangja a teljes európai baloldalért szólt” – olvassuk a torinói La Stampában Allessandro de Angelistől. 

A német szociáldemokraták alighanem kormányon maradnak, különben a győztes kereszténydemokraták nem tudnának többséget szerezni a Bundestagban, mert hiszen a húsz százalékot szerző radikális jobboldallal nem hajlandók szövetkezni. De Angelis szerint ha a középbaloldal a vereség után is kormányon marad, végképp elveszítheti önazonosságát. Márpedig a baloldal szellemileg már eddig is lényegében kiürült. Hívószavai, a „szocializmus” és „Európa” egyre kevésbé kapcsolódnak a közember mindennapi gondjaihoz, a közbiztonság és a méltó megélhetés igényéhez.  

Az olasz Vanity Fair hasábjain Pino Corriastól is csak segélykiáltásra futja: „Sürgősen új baloldal kerestetik!”. Mert a mai olasz baloldal két testesebb ereje, a Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom élesen szemben áll egymással. Az előbbi például támogatja Ukrajna honvédő háborúját, az utóbbi nem. Nemhogy a honpolgár kézzelfogható igényeire nincs válaszuk, hanem még csak valódi társadalomeszményük sincs. „Hová tűnt a baloldal, amely egykor jövőképet vázolt fel az embereknek?” – kérdi Corrias. 

Hasonló hangot üt meg Luis Miller spanyol szociológus. A baloldal évtizedek óta tartó politikai túlsúlya egyre inkább elolvad – állapítja meg a madridi El Mundo hasábjain. A szocialistákat a 2008-as válság juttatta kormányra, ám ahelyett, hogy megoldották volna a szociális problémákat, kormányzásuk alatt Spanyolország még lejjebb csúszott az európai szegénység-rangsorban, és a fiatalok helyzete is tovább romlott. A nyugati világ új korszakba lépett, és ebben a konzervatív értékek és eszmék kedvezőbb fogadtatásra találnak. A tömeges migráció és a vele részben összefüggő romló közbiztonság nem jó terep a baloldal egyenlőségpárti eszméinek. Ráadásul a baloldal a nemi szerepek újfajta felfogásával nem sok barátot szerez magának. Sőt, az ettől idegenkedő polgárok még megalázva is érzik magukat, amiért nem tudnak vele azonosulni. Hosszabb távon azonban Miller nem tartja tragikusnak a baloldali eszmék térvesztését. A társadalom úgy fejlődik, hogy az eszmék versenyeznek egymással, és időnként az egyik, máskor a másik kerül fölénybe. 

Franciaországban a legutóbbi nemzetgyűlési választásokon az egyesült baloldal a maga 28 százaléknyi szavazatával az első helyen végzett, de erre az eredményre tíz éve a szocialisták még egymagukban is képesek voltak. Mostanra törpepárt lettek, de a radikálisok támogatásával ott vannak a törvényhozásban, és ott januárban megakadályozták, hogy fél év leforgása alatt a második kisebbségi centrista kormány is megbukjon. Megbontották az Új Népfrontnak nevezett új baloldali egységet: nem szavazták meg a radikális baloldal bizalmatlansági indítványát. A Le Monde vezércikkben helyesli ezt az eljárást, de figyelmezteti a szocialistákat, hogy most aztán szigorúan nézzenek a kormány körmére, nehogy az áruló szerepébe kerüljenek. A szakítás ne legyen végleges, hiszen „a radikális és a mérsékelt baloldal mindig is egymással versengve jutott előbbre”. 

A Telos agytröszt weblapján Alain Bergounioux történész és  Gérard Grunberg politológus tévesnek tartja ezt a megállapítást. Történetük során a szocialisták és a kommunisták mindig is csak egymás rovására tudtak erősödni. Főképp pedig nem értik, miért lennének a szocialisták árulók. Ugyan mit árultak volna el? Csak nem a proletárforradalmat? A gondolat maga is azt jelenti, hogy nem világos, mi is a baloldal rendeltetése a mai világban. 

Michel Wieviorka szociológus a Szenátus videoblogjában szomorúan konstatálja, hogy a baloldal ma vagy terméketlen radikalizmusban vagy a fennálló rossz viszonyok menedzselésében éli ki magát. Nincsnek olyan bázisközösségei, sem szellemi műhelyei, ahol termékeny gondolatok születhetnének és tehetséges, kreatív vezetők nevelődhetnének ki. Ez összeurópai jelenség, de Franciaországban külön is súlyosbítja a helyzetet, hogy Macron elnök a középjobból és a középbalból centrista erőt kívánt létrehozni, de ennek az lett az eredménye, hogy a baloldalon és a jobboldalon egyaránt a radikálisok dominálnak.