„Zelenszkij, Trump és Vance katasztrofális találkozója és az amerikai katonai támogatás esetleges felfüggesztése nemcsak Ukrajna sorsát teszi bizonytalanná, hanem a transzatlanti kapcsolatok alapját is megrengeti” – olvassuk a Foreign Affairsben Wolfgang Ischinger veterán német biztonságpolitikai szakértő és diplomata elemzését.
Az esetet a Demokrata Párt egyes politikusai arra használták fel, hogy Trumpot ismét a Kreml érdekeinek kiszolgálásával vádolják. Szerintük Trump elnök és Vance alelnök minősíthetetlen viselkedése szégyen az Egyesült Államokra, ráadásul Washington nagyhatalmi státuszát is gyengíti, hogy a két vezető kendőzetlenül képviselte az amerikai birodalmi érdekeket, és háttérbe szorította az amerikai külpolitika morális alapvetéseit. Jobboldali kommentátorok szerint viszont a demokraták által politikai haszonszerzésből feltüzelt Zelenszkij erőszakos és tiszteletlen követelődzése meghosszabbítja a háborút és gyengíti Ukrajna túlélési esélyeit.
Abban azonban egyetértés van az elemzők között, hogy a fehér házi incidens tanúsága szerint Trump elnök szakít a korábbi amerikai külpolitikai doktrínákkal. Yascha Mounk gyorselemzésében úgy vélekedik, hogy Trump jó üzletet akar kötni, és ezért akár hajlandó Washington hosszútávú nagyhatalmi céljait is feláldozni: Ukrajna költséges támogatása helyett inkább hagyja, hogy Kelet-Európa az orosz befolyási övezet részévé és Moszkva szabad prédájává váljon. Simon Tisdall szerint Trump a Moszkvával való kiegyezés érdekében Ukrajna felosztását is elnézné Putyinnak. Hasonló véleménynek ad hangot Michael Ignatieff a Prospect magazinban. Szerinte Európának most, hogy Trump magára hagyja, nagyon össze kell szednie magát, ha nem akar Oroszország gyarmatává válni.
Michael Lind viszont arra emlékeztet, hogy Amerika hagyományosan realista külpolitikát folytatott, ezért csak az elmúlt években elterjedt liberális idealizmus híveinek meglepő, hogy Trump Kelet-Európa oltalmazását nem tekinti alapvető amerikai érdeknek. Ron Dreher egyenesen úgy látja, Trumpnak elege lett abból, hogy a liberális elitek által legyengített Európa helyett rendet tartson az öreg kontinens perifériáján.
A szemle elején idézett Ischinger elismeri, hogy elsőre valóban úgy tűnhet, Trump és Vance csörtéje Zelenszkijjel szakítópróba elé állíthatja a transzatlanti szövetséget, sőt, akár a NATO egységét is alááshatja. Valójában azonban Európa és az Egyesült Államok stratégiai érdekei továbbra is közösek. Európa egyedül nem képes megállítani Oroszországot, sőt még tárgyalásos úton sem tud békét teremteni – véli Ischinger. Felidézi, hogy a Washington aktív részvétele nélkül az európai hatalmak nem voltak képesek lezárni a boszniai háborút, és az orosz-ukrán megbékélést célzó minszki egyezményekkel is kudarcot vallottak. Egyebek között Washington ezért is támogatta Ukrajnát fegyverekkel (az orosz invázió megállításában döntő szerepe volt a Trump első elnöksége idején átadott Javelin páncéltörő rakétáknak).
Az Egyesült Államok egyre inkább Kínát tekinti riválisának és szeretné európai jelenlétét csökkenteni, hogy erőforrásait a távol-keleti térségre összpontosíthassa – írja Ischinger. Ezt csak akkor teheti meg, ha európai szövetségesei képesek lesznek rendet tartani a kontinensen. Ezért Ischinger úgy véli, Trumpnak elemi érdeke, hogy Ukrajna mellett Európát is bevonja a béketárgyalásokra, hogy aztán Európa egy újonnan felállított közös haderővel fenntarthassa a Washington vezetésével tető alá hozott békét.