„Sokak szemében nem számít aránytalan árnak, ha egy férfi az életével fizet a családja jobb életkörülményeiért” – hallottuk a BBC On Assignment (Küldetésben) című műsorában Arszenyij Szokolov tudósítótól.
Kszenyija Baranova könyvet írt az ukrán fronton elesett férjéről. A szív emlékei című mű kiadását maga finanszírozta, mégpedig abból a pénzből, amelyet Artyom eleste után utaltak ki neki. Tizenhatmillió rubelt (64 millió forintot) kapott összesen. Ötmilliót a szövetségi kormánytól, ötmilliót Putyin elnöktől, ehhez jött még Baskíria, a helyi autonóm köztársaság néhány milliója, valamint másfél milliónyi biztosítói kifizetés. Az elmúlt három év alatt az orosz hadsereg legalább hatszázezer, de inkább hétszázezer katonát vesztett halottakban és sebesültekben. Általában úgy szoktak számolni, hogy a halottak a veszteség egynegyedét-egyharmadát teszik ki. A biztosítók mégsem merik megtenni, hogy ne kössenek életbiztosítást a bevonuló katonákkal. Artyom a három gyerekének biztosabb jövőjét akarta megalapozni a frontszolgálattal. Nem mintha nem lelkesedett volna a különleges hadműveletnek nevezett háborúért. Rajongott Sztálinért és Putyinért, és, méhész lévén, csodálta a méheket, mert habozás nélkül feláldozzák életüket a közösségért. Tavaly februárban vonult be, és egy hónappal később temették. Kszenyija felújította a családi házat, megszabadult az ócska régi bútoroktól, új berendezést és háztartási gépeket vett. A maradékból lakást vásárolt a gyerekeknek, hogy az infláció fel ne eméssze a nagy pénzt.
Kszenyija és Artyom esete korántsem egyedülálló. Vlagyiszlav Inozemcev közgazdász halálgazdaságtannak keresztelte a jelenséget. Pár hónapos katonai szolgálat után a sebesülten távozók is nagyobb összeghez jutnak, mint amennyi egy élet munkakeresete lenne.
Megesik, hogy az özvegyeket kiforgatják a pénzből, amelyért a férjük az életét adta. Az asszonyok önvédelmi csoportot hoztak létre, hogy érvényt próbáljanak szerezni az igazuknak. A tudósítót az alapító, Anasztaszija Jugyina igazítja útba az ügyben. Szokolov így jut el Tyumenybe Jekatyerina Kosziginához, akinek öccse, Vitalij Psenyicsnij a 47. születésnapján esett el Donbaszban. A fiának szeretett volna anyagi alapot teremteni a felnőtt élethez: az anya korán meghalt, és a most 17 éves fiú nevelőszülőknél nőtt fel.
Jóval Vitalij temetése után megjelent Tyumenyben egy fiatalasszony, azzal, hogy Vitalij nem jelentkezik nála. – Hogy Meghalt? Mégis hol? Ukrajnában? De hiszen össze akartunk házasodni!
Egy héttel később ügyvéd érkezett, és addigra a jegyességből házasság lett: – Vitalij feleségét képviselem, minket illet a pénz. Az állami televízó főcsatornája szaftos műsort készített az ügyből: DNS-vizsgálatot is készíttetett, és a fiú ott tudta meg a műsorban, hogy nem is rokona az elesett katonának. Igen ám, de az meg hogy lehet, hogy Vitalij nővérének mégiscsak rokona: Jekatyerina ugyanis szintén elkészíttette a maga DNS-vizsgálatát. Az eredmény: a bíróság első fokon elfogadta a halálos sebesülés előtt kötött házasság érvényességét, és az örökség megfelezésére közelezte a fiút és az ifjú özvegyet. Ez sem különleges eset: itt tekinthető meg egy másik hasonló. Szokolov elkezdi lapozgatni az apróhirdetéseket, és egyetlen nap alatt száznál több olyanra bukkan, amelyben egyedülálló fiatal lányok frontszolgálatra készülő vagy már a fronton harcoló férfiak ismeretségét keresik.
Burjátföldön egy fodrász azt meséli Szokolovnak, hogy asszonyok tucatszám jelentkeznek nála azt kérve, tanítsa ki őket a Dyson hajszárító használatára. Egy ilyen professzionista felszerelés mintegy ötszáz dollárba kerül. Ha ez csakugyan tömeges jelenség, akkor bizonyára nagy lyukak vannak a büntetőszankciók hálóján.
Hogy mi lesz azokkal, akiknek a frontszolgálat traumái után sikerült leszerelniük? Szokolov beszélgetőtársai nem is hallottak olyanról, aki szerény sorból felemelkedett volna mondjuk akár csak a községi tanács tagságáig. Viszont az erőszakos bűncselekmények száma tizenöt éve nem volt olyan magas, mint tavaly. Ezt a jelenséget a tíz évig tartó afganisztáni háború után is megfigyelték a Szovjetunióban.