„A növekvő harag aligha fog eloszlani, ha a kormányzó erők nem tanúsítanak megértést az elégedetlenekkel szemben” – Katja Hoyer ebben látja az 1524-25-ös német parasztháború mai tanulságát Substack-oldalán.
Németországban március 15-én emlékeztek meg a német parasztfelkelésről. A Dózsa-féle parasztlázadás után tíz évvel német földön országos mérető háború zajlott a jobbágyság intézményei ellen lázadó parasztseregek és a feudális állam csapatai között. Az áldozatok számát hetvenezerre teszik. A megtorlás kegyetlen volt, és a keleti fejedelemségekben a teljes röghöz kötöttség visszaállításával is járt. Pach Zsigmond Pál gazdaságtörténész hatvan évvel ezelőtt ezzel magyarázta, hogy az Elbától keletre nem alakult ki a vállalkozó paraszti réteg, amelyből aztán később a polgárság is kifejlődhetett volna.
A német történészek a 19. században még elítélően írtak a dúló-fosztogató parasztlázadókról, és a megtorlásban a majdani modern államok létrejöttének első kezdeményeit látták. A huszadik században aztán a náciktól a kommunistákig sok mindenki tekintette önmagát a lázadó parasztok örökösének. A felkelés egyik kisnemes vezérének, Florian Geyernek alakját népszerű dal örökíti meg. Ez volt a hitleri Németországban a Waffen SS dala, és az ő nevét viselte a 8. Waffen SS lovashadosztály. Magyarországon Geyer Flórián dalát a kommunisták énekelték, az ötvenes évektől rendszeresen játszotta is a rádió, mint munkásmozgalmi tömegdalt. Kelet-Németországban „az első német munkás-paraszt állam” előfutárának állították be a parasztlázadást, Nyugat-Németországban viszont az újkori demokrácia csíráját vélték felfedezni benne. 1975-ben, a 450. évfordulón a nyugatnémet interpretátorok már nem is parasztfelelkelésnek láttatták a történteket, hanem „az egyszerű emberek” lázadásának.
Ma is ez a hivatalos narratíva: ily módon a mai német társadalom, (amelynek a mezőgazdasági dolgozók 1,2 százalékát teszik ki) könnyebben tud azonosulni Geyer Flóriánnal és „fekete csapataival”, ahogy a dal német címe nevezi őket. Az 500. évfordulón Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök a modern demokrácia magvait látta meg a parasztfelkelésben, és egyúttal óvott attól, hogy politikai ellenfelei (is) politikai célokra használják a történelmet, tudniillik az olyanok, „akik a demokratikus intézmények ellen agitálnak és csak maguknak követelnek szabadságjogokat”. Hoyer egyértelműnek látja, hogy Steinmaier az AfD-re utalt, amely elsősorban a tömeges bevándorlás ellenzésével szerzett magának nagy népszerűséget. Mint a Metazinban is olvasható volt, az AfD a szegényebb tartományokban szerepelt a legjobban, sőt minden más pártnál is jobban. Hoyer úgy fogalmaz, hogy ma az AfD a szegény emberek pártja, és az a bizonyos „egyszerű ember” többnyire rá szavaz. Ezt a jelenséget pedig úgy is értelmezhetnénk – teszi hozzá – mint a parasztlázadás mai megfelelőjét. 1525 legfőbb tanulságát pedig abban látja, hogy veszedelmes dolog illegitimnek, észszerűtlennek bélyegezni, és semmibe venni az egyszerű ember aggodalmait.
Amilyen szélsebesen változott időnként a német parasztháború megítélése, Hoyer biztosra veszi, hogy az 550. évfordulón egészen másként fognak gondolni rá, mint ma. És mivel kíváncsi alkat, szeretné ezt megérni. A Metazin ugyanezt kívánja az olvasónak.