A konzervatív közgazdász szerint a pozitív diszkriminációból nem a szegény feketéknek, hanem a fekete milliomosoknak van haszna. A nemzetközi összehasonlítások is ezt támasztják alá.

„Fasírtot csinált a polgárjogi vezetők és liberális támogatóik slampos módszertanából és lanyha érveiből. Empirikus alapon kimutatta, hogy a pozitív diszkrimináció nem a szegény feketék javát szolgálja, és hogy egy etnikai kisebbségnek nincs szüksége politikai befolyásra ahhoz, hogy gazdaságilag előbbre jusson. S ami ennél is fontosabb, leleplezte, hogy tévesek azok a magyarázatok, amelyek a csoportok közti különbségeket minden esetben az etnikai kisebbségekkel vagy a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek tulajdonítják.”

E lelkes szavakat Thomas Sowellről írta nemrégiben a Wall Street Journal. A hetvenes éveinek közepén járó közgazdász és politikai író a legmélyebb szegénységből küzdötte föl magát. Ma Amerika vezető fekete konzervatívjának számít. Számtalan elméleti közgazdaságtani témáról, a közgazdasági gondolkodás történetéről, társadalmi és politikai kérdésekről szóló könyv és cikk szerzője.

Egyik legújabb munkájában – Pozitív diszkrimináció a világ körül: Empirikus tanulmány – az Egyesült Államokon kívül olyan országokban vizsgálja a hátrányos helyzetű kisebbségek felemelésének ezt a módszerét, mint India, Nigéria, Malajzia, Sri Lanka.

Vegyük csak az indiai értinthetetlenek esetét. Már a gyarmati időkben is voltak pozitív diszkriminációs programok a megsegítésükre, a függetlenség kivívása után pedig az alkotmányban rögzítették ezt a politikát. Előnyt élveztek az állami állások megszerzésében, az iskolai és egyetemi felvételin, fenntartott helyeket kaptak a parlamentben.

„Csakhogy ez csupa olyan lehetőség – mondja Sowell –, amelynek kihasználásához sok minden másra is szükség van. Ha valaki egy kis faluban az életbenmaradásáért küzd, nem sokra megy azzal, hogy könnyebb felvételiznie az orvosi egyetemre.”

„A pozitív diszkrimináció előnyös bánásmódot és kvótákat jelent. De mindaz, amiben a kedvezményezettek előnyt élveznek, aminek vonatkozásában kvótákat jelölnek ki a számukra, csak az elitet érdekli.” Az érinthetetlenek között is vannak olyanok, akik jól prosperálnak. S ők azok, akik az előnyök legnagyobb részét learatják.

Így van ez mindenütt a világon. Az átmenetinek szánt rendszabályok szép lassan állandósulnak. S a pozitív diszkrimináció növeli a feszültségeket a kedvezményezett csoport és a nem kedvezményezett csoportok hátrányos helyzetű tagjai között.

A legfurcsább az, hogy szinte senki sem vizsgálja az évtizedek óta működő programok eredményességét. Vagy talán nem is olyan furcsa. A politikusok számára túl kockázatos szembenézni a tényekkel.

Sowell szerint az értelmiség is megéri a pénzét. Egy másik könyvében, amely A felkentek víziói, avagy az önelégültség, mint a szociálpolitika alapja sokatmondó címet viseli, azt fejtegeti, hogy egy társadalomtudós vagy közíró tekintélye nem abból fakad, hogy mennyire igazolódnak be a tanai. Inkább abból, hogy mennyire kellemes hinni bennük. Ebbe az is beleértendő, különösen az environmentalisták esetében, hogy mennyire tölt el kellemes borzongással.