A közgazdászok nem sokra tartják a többi társadalomtudóst. Vajon az ő következtetéseik tényleg megbízhatóbbak?

„A közgazdászok büszkék a kifinomult statisztikai módszerekre, amelyekkel a gazdasági növekedést, inflációt, munkanélküliséget, sőt az abortuszok száma és a bűnözés közötti összefüggést elemzik. Többségüknek meggyőződése, hogy a közgazdaságtan egzakt tudomány, szemben a nem matematikai módszerekkel dolgozó társadalomtudományokkal. Ezeket csak mesének vagy tudományos mezbe öltöztetett zsurnalisztikának tekintik” – olvassuk a Foreign Policy áprilisi számában.

Az idézett cikkben Moisés Naím, a folyóirat főszerkesztője arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon tényleg pontosabb következtetésekre jutnak-e a közgazdák, mint a többi társadalomtudós – a szociológusok, antropológusok és politológusok.

Meg is van a felkészültsége hozzá, hogy érdemben válaszoljon. A főszerkesztő a politikai gazdaságtan és nemzetközi kereskedelem szaktekintélye. A gyakorlatban is kipróbálhatta elméleteit, amikor a kilencvenes évek elején gazdasági miniszternek nevezték ki Venezuelában. A Világbanknál is vezető beosztásban dolgozott egy ideig.

De Naím ítéletét nem homályosítja el a szakmai büszkeség. Egy nemrégiben készült kutatásra hivatkozik, amely kimutatta, hogy a közgazdász doktorandusok több mint háromnegyede szerint a közgazdaságtan a leginkább tudományos társadalomtudomány. Ám a felmérésből kiderült az is, hogy csak minden tizedik diák gondolta, hogy a közgazdaságtanban vannak olyan alapigazságok, amelyeket minden szakember elfogad.

Ez nem véletlen – állapítja meg Naím. A közgazdászok gyakran alapvető kérdésekben sem értenek egyet. Sokszor megesik, hogy a gazdasági élet tényei rácáfolnak a leginkább elfogadott közgazdasági alaptételekre. Például a dollár az elmúlt hónapokban magas amerikai kamatszint ellenére is erősödött, ami ellentmond a szakértők előrejelzésének.

Ez a bizonytalanság különösen akkor válik jelentőssé, amikor gyorsan kell nagy horderejű gazdaságpolitikai kérdésekben határozni. Az egyik ilyen eset, amelyre Naím hivatkozik, a kilencvenes évek végén bekövetkezett gazdasági válság Brazíliában.

Cardoso elnöknek gyors döntést kellett hoznia, ha el akarta kerülni a teljes összeomlást. Jótanácsokban nem szűkölködött. Az IMF szakértői, Nobel-díjas közgazdászok és neves szakértők tettek javaslatot a válság kezelésére. „Mindegyikük mást ajánlott, és mindegyikük biztos volt benne, hogy neki van igaza.”

Cardoso, aki civilben szociológus, gondolt egy nagyot. Elengedte a füle mellett a szakértők intelmeit, és egyik napról a másikra feladta a nemzeti valuta rögzített árfolyamát. Néhány hét alatt csaknem felére zuhant a brazil real árfolyama, de aztán normalizálódott a helyzet, és sikerült elkerülni a csődöt.

„A közgazdászoknak ma még nincs válasza sok alapvető kérdésre – ismeri el Naím. – Ezért okosabban tennék, ha intellektuális fennhéjázás helyett szerényebb hangot ütnének meg.”

Hozzászólás

A közgazdaságtudomány védelmében szeretném lerántani a leplet Moisés Naímnak, a Foreign Policy főszerkesztőjének hókuszpókuszáról.

A tudós kolléga a következő tételeket veszi alapul:

1. A számalapú közgazdaságtudomány képviselői lenézik a szövegalapú tanokat.

2. Az alkalmazott közgazdaságtudomány gyakran téved.

3. Egy felmérés szerint a közgazdászok nem értenek egyet tudományuk alapkérdéseiben.

4. A brazil válság idején Cardoso elnök nem fogadta el a Nobel-díjas közgazdászok javaslatait, és így sikerült elkerülnie a csődöt.

Kezdjük az 1. és 3. ponttal, amelyeket egy felmérésből merít Naím. Ezt egy tudományos dolgozat idézi, amely azt vizsgálja, hogy miképp változott a közgazdaságtan oktatása az elmúlt húsz év során.

A számok a dolgozat 10. oldalán találhatók. Elég sok számból egy jó asztrológus bármit kiolvas, így járt el a Foreign Policy főszerkesztője is.

A felmérés során nem csak közgazdász doktorandusokat kérdeztek ki, mint Naím állítja, hanem általában közgazdász hallgatókat. Ez azért fontos, mert egy másodéves diák, amikor mondjuk Keynes vagy Friedman nézeteit veti össze, aligha tekinthető komoly forrásnak abban a tekintetben, hogy egyetértés uralkodik-e a tudományban. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a hallgatók négyféle választ adhattak a kérdésekre: teljesen egyetért, többé-kevésbé egyetért, nem ért egyet, nem tudja.

Nos, 77 % teljesen vagy többé-kevésbé egyetértett azzal az állítással, hogy a közgazdaságtudomány a legtudományosabb társadalomtudomány (1. pont).

Egy másik állítás szerint, amelyre a diákoknak reagálniuk kellett, a közgazdászok egyetértenek az alapvető kérdésekben. Ezt valóban csak 9%  fogadta el teljesen (3. pont), de Naím elsiklik afölött, hogy a hallgatók 43 %-a többé-kevésbé magáévá tette az állítást. Ez lehetne akár puszta elnézés is, ám a következő bekezdésben a tudós főszerkesztő nagy lendülettel lovagol tovább az általa képzelt hullámon.

Mivel még nem köszöntött be a szavazópolgárokat kiskorúnak tekintő kampánycsend, legyen szabad itt jeleznem, hogy a „43 %-kal rosszabbul élünk, mint tavaly” (vagy kampánycsend idején: „43 %-kal lesz selymesebb a haja”) típusú üzenetek eladhatósága azon múlik, hogy mennyire képes a közönség felismerni az ilyen csúsztatásokat.

Ebben nagy felelőssége van a tanároknak, és általában az írástudóknak. Slampos gondolatokat még olyan forrásból sem szabad kritikai mérlegelés nélkül átvenni, mint a Foreign Policy. A hülyeség ugyanis gyorsan terjed, hamar „köztudottá” válik, és aztán az kezdi rosszul érezni magát, aki másképp köztudja.

Miután az 1. és 3. ponton szerencsésen túljutottunk, maradnak a páros számok. Ezeket a lottósorsolás eredményhirdetésével szemben, csökkenő „számsorrendben” bontom atomjaikra.

Mi következik abból, hogy a nagy szociológus és államelnök nem hallgatott a Nobel-díjas közgazdászokra, és mégsem ment csődbe Brazília? (4. pont.) Például az, hogy vak tyúk is talál szemet. Vagy: nem csak egy úton lehetett kimászni a válságból. Aztán az is lehetséges, hogy ha Cardoso mégiscsak megfontolja valamelyik professzor javaslatát, akkor országa kisebb veszteséggel kerül ki a válságból.

Naím azt sugallja, hogy attól még lehet valaki hülye, hogy egyszer Nobel-díjat kapott. Annyiban igaza is van, hogy bármely tudományterületen előfordulhat, hogy valaki zseniális felfedezéseket követően téved valamiben. Ilyen esetben azonban egy valódi tudomány igazi tudósa elismeri, hogy megcáfolták, és a Föld forog tovább. Kövezzenek meg, de a szövegalapú társadalomtudományok köréből egyetlen ilyen eset se jut az eszembe.

A 3. pont súlyos értékelést tartalmaz a mai közgazdaságtudomány állásáról, és nem alaptalanul. Ez azonban nem teszi kérdésessé tudományunk tudományos voltát, csak a fejlettségéről, pontosabban a fejletlenségéről mond valamit.

Ez nagy és izgalmas téma, de méltatlannak tartanám, hogy egy ilyen kellemetlen cikk kapcsán vágjak bele.  

2006. április 19.