A szlovén filozófiai világsztár szerint csak álszenteskednek a jótékony milliárdosok, mint amilyen Soros. Az argentin baloldali globalista közíró megvédi őket az ultrabalos kritikával szemben.

„Az amerikai üzletekben csokoládés hashajtót árulnak. Ezzel a paradox tanáccsal reklámozzák: Szorulása van? Kapjon be egy szemet ebből a csokiból! Más szóval: fogyasszunk többet a székrekedést okozó termékből. A mai ideológia berkeiben sok dúsgazdag ember házal csokis hashajtóval. S épp ez teszi annyira visszataszítóvá Sorost és a Soros-féléket. Mert benne a gátlástalan pénzügyi kizsákmányolás együtt van jelen ellenszerével, a humanitárius részvéttel azok iránt, akiket az elszabadult piacgazdaság katasztrofális társadalmi helyzetbe juttatott. Soros napi időbeosztása maga a megtestesült álszentség: munkanapjának egyik felét a pénzügyi spekulációnak szenteli, a másikat pedig az emberbaráti tevékenységnek (kulturális és demokratikus ügyeket pénzel a posztkommunista országokban, tanulmányokat és könyveket ír), amely saját spekulációinak a következményeit hivatott ellensúlyozni.”

Soros Györgyöt, a 2004-es amerikai elnökválasztásokon a Bush-ellenes kampányra kisebb vagyont fordító emberbarátot általában jobbról szokták bírálni. Az idézett gyalázkodás viszont nem holmi jobboldali zugkiadványban olvasható, hanem a London Review of Booksban. Címe: Senkinek sem kell gonosznak lennie. Szerzője a lap állandó munkatársa, a Magyar Lettre Internationale-ban is rendszeresen publikáló szlovén filozófiai világsztár, Slavoj Zizek.

A marxizmusból, lacani pszichoanalízisből és dekonstruktivista kultúraelméletből bódító koktélt vegyítő Zizek itala zavaros, de mindig stimuláló. S ha igazán pezsdíteni akar, egészen átlátszót is tud keverni. Ő a „ljubljanai mágus”, és ő „a filozófia Elvise”.

Az idézett cikkben nemcsak Soros György kapja meg a magáét, hanem Bill Gates és „udvari filozófusuk”, Thomas Friedman is. Állítólag Friedman mondta azt, amire a cikk címe utal: „manapság senkinek sem kell gonosznak lennie ahhoz, hogy sikeres üzletember legyen”.

Zizek – nyilvánvalóan gúnyos éllel – „liberális kommunistának” nevezi a kapitalista jólelkeket. A „liberális” valóban szitokszó Zizek szótárában. De hogy a „kommunista” miért az, már kevésbé érthető.

„A visszatérés Leninhez – amit láthatólag kívánatosnak tart, bár a bolsevik pártállamtól kevéssé van elragadtatva – annak a páratlan pillanatnak az újbóli megtalálására irányuló törekvés, amikor a gondolat egy kollektív szervezetbe helyezi át önmagát, de még nem rögzül egy intézményben. E törekvés célja nem a régi jó forradalmi idők nosztalgikus visszahozása, sem pedig a régi program opportunista-pragmatikus hozzáigazítása az új feltételekhez. A cél megismételni a világ jelenlegi feltételei között egy politikai projekt kezdeményezésének lenini gesztusát, mely projekt aláásná a globális liberál-kapitalista világrend totalitását, és amely anélkül, hogy zavarba jönne, az igazság érdekében cselekvő vállalkozásként tételezi önmagát, és saját elnyomott igazsága álláspontjából avatkozik bele a globális helyzetbe.”

Az idézetet Zizek egy másik cikkének magyar fordításából vettük, amely a Korunkban jelent meg. (A semmivel sem világosabb angol eredeti a lacan.com-on található.) Ez a cikk nem tartozik ugyan a ljubljanai mágus ezoterikus szövegei közé, de sejteni engedi, hogy milyen a nyelve, amikor filozófiai mélységekbe merül. A London Review of Booksban megjelent cikk ezzel szemben színtiszta politikai pamflet.

„A liberális kommunisták – írja Sorosék elleni filippikájában Zizek – gyakorlatiasak, utálják a doktriner megközelítést. Szerintük ma már nem létezik kizsákmányolt munkásosztály, csak megoldandó problémák vannak: éhínség Afrikában, a moszlim nők szenvedése, vallási fundamentalista erőszak. Ha valahol előáll egy humanitárius válság (a liberális kommunisták imádják a humanitárius válságot, mert a legjobbat hozza ki belőlük), nem szabad anti-imperialista szónoklatokra vesztegetni az időt, hanem össze kell fogni, és ki kell dolgozni a megoldást.”

„A liberális kommunisták – folytatja Zizek – igazi világpolgárok. Jó emberek, akik nagyon aggódnak. Például a populista fundamentalizmus, és a nagyvállalatok kapzsisága miatt. Napjaink problémáinak úgynevezett mélyebb okait keresik, s azt találják, hogy a fundamentalista terror a tömegnyomorból és a reménytelenségből fakad. Nem az a céljuk, hogy pénzt keressenek, hanem a világot akarják megváltoztatni. (S ennek mellékhatásaként még több pénzt keresni.) Bill Gates az emberiség történetének legnagyobb jótevője lett. Azzal mutatja meg felebarátai iránti szeretetét, hogy sok százmillió dollárt ad oktatási programokra, az éhínség és a malária elleni küzdelemre. Csak az a bökkenő, hogy mielőtt adná, el is kell vennie (vagy ahogy a liberális kommunisták fogalmaznak: létre kell hoznia).”

A Perlentaucher magazinszemléje felhívja a figyelmet a Buenos Aires-i Clarín cikkére, amely a kihívásnak megfelelő szilajsággal válaszol a szlovén világsztárnak.

Nem véletlen, hogy épp Argentínában veszik fel a kesztyűt. Zizek különösen népszerű a latin-amerikai országban, előadásai ezreket vonzanak. Az év egyharmadát Buenos Airesben tölti, egyébként vagy Ljubljanában tartózkodik, vagy épp előadó körúton van. Argentínából is nősült, az akkor 56 éves filozófus tavaly feleségül vett egy 27 éves fotómodellt.

A Clarín cikkének címe: Bill Gates védelmében. A szerző Fernando A. Iglesias, egy baloldali emberi jogi aktivista és politikai író, aki – saját bevallása szerint – nem a globalizáció ellen, hanem „a globalizáció demokratizálásáért” küzd.

Iglesiasnak nehezére esik, hogy Bill Gates és többiek védelmére keljen, de a Zizek-féle baloldaliakat olvasva mégiscsak úgy érzi, meg kell tennie. Mert ebben a New Age baloldalban „nyoma sincs képzelőerőnek, akaratnak, bátorságnak és méltóságnak”. Mert ezek az álbaloldaliak nem képesek túllépni azon „a feudalizmuson, amelyben olyan kényelmesen berendezkedtek”.

Ahhoz kellene bátorság – állítja Iglesias –, hogy végre „magukévá tegyék a kapitalista liberalizmus elemi értékeit, és síkra szálljanak az osztálytársadalomért”. Hogy ez miért olyan bátor vagy baloldali tett? Iglesias szerint a mai osztálytársadalom „örökletes kasztokból áll”. S az igazi baloldali cél az volna, hogy a „humanista individualizmus” nevében „általános meritokráciává” alakítsuk a feudális jellegű osztálytársadalmat, méghozzá világméretekben, nem csak egy-egy ország határai között.

Iglesias egy követendő példára is hivatkozik, Warren Buffett, Soros György és az idősebb Bill Gates példájára, akik néhány éve 120 másik milliárdossal együtt csatasorba álltak az örökösödési adó eltörlése ellen.

Ez a lépés, amit az amerikai törvényhozás azóta meg is tett, szerintük aláássa a teljesítmény alapján történő érvényesülés elvét. Warren Buffett, a 75 éves „self-made man” – az ifjabb Bill Gates után a világ második leggazdagabb embere – azt mondta, hogy örökösödési adó nélkül olyan az emberek közti gazdasági verseny, mintha a 2000-es olimpiai bajnokok gyerekeiből állítanák össze a 2020-as olimpiai csapatot.

Az öreg Buffett és a középkorú Gates azt is megfogadta, hogy vagyonuk legnagyobb részét jótékony célra fordítják. Az argentin publicista elismeri, hogy a világ két leggazdagabb emberének a gyerekei a papa vagyonának egy kis részével, mondjuk fejenként százmillió dollárral is ellesznek majd valahogy. De nem ezt tartja fontosnak, hanem arról ábrándozik, hogy az ilyen hatalmas vagyonoknak az örökösök kielégítése után fennmaradó részéből egy globális babakötvény rendszert lehetne létrehozni.

Iglesias tervének nincs sokkal több esélye a megvalósulásra, mint Zizek „lenini gesztusának, amely aláásná a globális liberál-kapitalista világrend totalitását”. De az argentin közíró szemmel láthatóan őszintén gondolja, amit javasol, nem csak gesztikulál.