Budapesti látogatása során nem sok szó esett arról, hogy a híres újságíró támogatja az iraki háborút. Még most is. Egészen addig, amíg vannak irakiak, akik kiállnak a demokrácia mellett.

A tavalyi iraki választásokon a síita vallásos pártok szövetsége győzött. Ezért sokan tartottak tőle, hogy Iránhoz hasonlóan Irakban is iszlamista papi uralom jön létre.

A győztes pártszövetséget Szisztani nagyajatollah irányítja. De csak a háttérből. Közvetlen politikai szerepet nem vállal. Ennek ellenére sokan egy új Khomeinit láttak benne.

Thomas L. Friedman, a New York Times híres kolumnistája, akinek És mégis lapos a Föld című könyve nemrég magyarul is megjelent, és aki ebből az alkalomból egy napot Budapesten töltött, nem tartozik a pesszimisták közé.

Tavaly márciusban ezt írta az iraki ajatollahról: „Szisztani úr pragmatikus módon értelmezi a vallási tanokat. Ami lehetővé teszi, hogy a vallás a politika útmutatójaként szolgáljon, de mégse a papok uralkodjanak."

Egyenesen Mandelához és Gorbacsovhoz hasonlította Szisztani urat, s azt kívánta a 75 éves vallási vezetőnek, hogy éljen 120 évig, sőt kapja meg a Nobel-díjat.

Az amerikai elnökkel kapcsolatban már akkor is kicsit óvatosabb volt: "Ha tényleg minden jól alakul Irakban, a demokrácia feltételeinek megteremtéséért Bush is elismerést érdemel."

Érthető módon ma még ennél is visszafogottabb. Legújabb iraki tárgyú cikkét így kezdi: „Sokan kérdezik, hogy miért nem mondok már le Irakról. Ha megtenném, biztosan kevesebb feszültséggel járna a munkám – és a házasságom is.”

Friedman azonban mindig liberális héja volt, és egyelőre az is marad. Úgy érzi, hogy amíg vannak irakiak, akik akár az életüket is kockáztatják a demokrácia érdekében, addig Amerika nem hagyhatja magukra őket.