Hugo Chávez venezuelai elnök a magas olajárnak köszönhető nagy állami bevételekből folytat népboldogító politikát. De mi lesz, ha esik az olaj ára?

Hugo Chávez venezuelai elnököt az amerikai jobboldal veszélyesnek tartja, sok nyugati radikális baloldali értelmiségi és politikus ellenben példaképnek tekinti. Egyik vélekedés sem alaptalan. Ami a retorikát illeti, Chávez valóban gyakran ereszt meg olyan Amerika- és tőkeellenes kijelentéseket, amelyek okkal borzolják a jobboldali kedélyeket. Nem meglepő az sem, hogy sok baloldali mindezt elismeréssel nyugtázza. De lehet, hogy mind a két fél túl komolyan veszi az elnök szavait.

És hogyan ítéli meg a venezuelai nép az elnököt? 2000-ben a szavazatok 60 százalékát kapta. A 2004-ben tartott bizalmatlansági népszavazáson ugyanekkora volt támogatóinak aránya.

A népszerűség titka az olaj. „A latin-amerikai országok többségében az állami bevételek fő forrása a nyersanyag-export” – olvassuk az Open Democracy webmagazinban George Philip, a London School of Economics latin-amerikai politikát tanító professzorának cikkét. – Ha a világpiaci árak magasak, akkor rajong a nép az elnökért. Ha alacsonyak, akkor viszont felelőtlennek, vagy egyenesen gonosznak nyilvánítják a vezéreket.

Venezuelában most az előbbi van soron. A kilencvenes évek végén még alacsony olajárak az égbe szöktek, és ennek megfelelően nőttek az állami bevételek. Ebből futja Cháveznek népboldogításra.

„Chávez sokat köszönhet az iraki háborúnak és a Katrina hurrikánnak” – ironizál Philip –, hiszen mindkét esemény hozzájárult az olaj árának emelkedéséhez.

De mi lesz, ha csökken az olaj ára? Chávez nehéz helyzetbe kerülhet, mert nem lesz miből osztogatni. Philip arra emlékeztet, hogy Carlos Andrés Pérez korábbi venezuelai elnök a hetvenes évek közepén az olajválságnak köszönhetően szintén a latin-amerikai populizmus szellemében kormányzott. Államosította az olajipart, amerikaellenes retorikát folytatott, a globalizációt „népirtással felérő gazdasági totalitarizmusnak” nevezte, és „új nemzetközi gazdasági rendszer” eljövetelét hirdette.

Második elnöksége idején, az olajválság lecsöndesedése után Pérez piacbarát gazdaságpolitikára váltott. A Nemzetközi Valutaalappal jó kapcsolatot ápolt, pedig a pénzügyi szervezet hatását korábban a neutronbombáéhoz hasonlította. A piacbarát fordulat olyan jól sikerült, hogy 1992-ben éppen Hugo Chávez kísérelt meg ellene államcsínyt.

Azt persze Philip sem meri állítani, hogy az olajár mérséklődésével a populista baloldali Chavezből piacbarát politikus lesz. De azt elkerülhetetlennek tartja, hogy előbb-utóbb barátságosabb hangot üssön meg a külföldi befektetőkkel szemben.

Ez még messze van. Chávez most azzal van elfoglalva, hogy lehetőségeihez mérten mindent megtegyen annak érdekében, hogy az olaj világpiaci ára ne csökkenjen. Egyebek közt azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja az olajkutakat.