A retorika ma is forradalmi. De az ellenséges diktatúrákat nem sikerül baráti demokráciává változtatni. Amerika külpolitikája átalakulóban van. Forradalmi frázisok, hidegháborús stratégia.

„George W. Bush idén márciusban bemutatott új nemzetbiztonsági stratégiáját tanulmányozva nem sok jelét látjuk, hogy az elnök visszatáncolna a Bush-doktrínától. ’Amerika hadban áll – olvassuk a dokumentumban. – Külföldön vesszük fel a harcot ellenségeinkkel, nem várjuk meg, amíg elérnek hazánkba.’ Továbbá: ’Minden országban és kultúrában támogatjuk a demokratikus mozgalmakat’ – azzal a végső céllal, hogy ’véget vessünk a zsarnokságnak a világban.’ A forradalmi retorika tovább él, de a forradalomnak vége. Nem az a kérdés, hogy az elnök és csapatának többsége hisz-e a Bush-doktrínában. Hisznek. Hanem az, hogy képesek-e kitartani mellette. Nem képesek. A kormány nem szívesen vallja be, de az Egyesült Államok külpolitikája máris egészen más pályán halad, mint Bush első elnöksége alatt. Kezdenek érvényesülni azok a költségvetési, politikai és diplomáciai realitások, amelyeket az első Bush-csapat megpróbált figyelmen kívül hagyni.”

A Foreign Affairs legújabb számában olvassuk e szokatlanul határozott kijelentéseket. A cikk címe: Bush forradalma véget ért. A szerző Philip H. Gordon, a Brookings Institution főmunkatársa, aki a Nemzetbiztonsági Tanács európai igazgatója volt Clinton alatt.

Gordon elismeri, hogy sok minden megeshet, ami esetleg arra készteti az elnököt, hogy visszatérjen eredeti, forradalmi külpolitikájához. Például egy újabb terrortámadás. Vagy az Iránnal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések teljes kudarca. Sőt, Gordon azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy a forradalmi és intervencionista politika mégiscsak sikert ér el Irakban.

De valószínűbbnek tartja, hogy fennmarad a jelenlegi irányzat, amelyet a „pragmatizmus és a szövetségesekkel való együttműködés jellemez”. „A kijózanodott amerikaiakat még a súlyos kihívások sem igen késztethetik arra, hogy visszatérjenek ahhoz a politikához, amelyben csalódniuk kellett. Bármennyire kívánatos lenne is az a menetrend, hogy a diktatúrák dominószerűen összedőlnek, s az Egyesült Államok megint úgy érezheti, hogy gazdag, hatalmas és igaza van – egyhamar nem fog megvalósulni.”

Gordon kezdettől fogva ellenezte Bush forradalmát. Örül, hogy véget ért. De a liberálisok között héják is vannak – például Thomas L. Friedman, az újabban Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő megakolumnista –, akik szintén szerényebbek és józanabbak lettek az elmúlt évek során, de kitartanak amellett, hogy Amerikának alapjában véve igaza van.

Ilyen liberális héja Peter Beinart is, a New Republic főmunkatársa. „Az iszlamista totalitarizmus, miként korábban a szovjet totalitarizmus – írta 2002-ben a Harcos hit: Érvek egy új liberalizmus mellett című cikkében –, nem csupán az Egyesült Államokat fenyegeti, hanem emberek millióit szerte a világon. A liberalizmusnak csak az lehet az alapelve, hogy a totalitárius fenyegetést le kell győzni. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen módszerek alkalmasak a totalitárius iszlám legyőzésére. De azon nem, hogy mindent meg kell tenni ennek érdekében. Képesek-e felismerni a liberálisok, hogy egy sokkal veszedelmesebb, sokkal illiberálisabb külső ellenséggel állunk szemben, mint George W. Bush? Ez a tisztességes baloldal lakmusz-próbája.”

Az elmúlt néhány év alatt megkopott Beinart pátosza, megcsappant a lelkesedése. De ő most is az ötvenes évek antikommunista liberalizmusából merít inspirációt. Csak most már – a legtöbb liberális héjához hasonlóan – nem meleg-, hanem hidegháborút ajánl.

„Tévedtünk, amikor támogattuk az iraki háborút – ismeri el a Time magazinban nemrég megjelent cikkében. – Nagy a kísértés, hogy azt mondjuk, ez csupán ténybeli tévedés volt. Valójában azonban nemcsak az információink voltak hamisak, hanem a lelki beállítottságunk is.”

„Elfelejtettük a hidegháború tanulságait” – írja Beinart. Hogy Amerikának erőt kell mutatnia. Katonailag, gazdaságilag és morálisan is. Meg kell állítania a totalitarizmus terjedését. De nem szabad támadásba lendülnie, mert nyugodtan megvárhatja, amíg a totalitarizmus magától felbomlik. „Hagyjuk ellenségeinket összeomlani!” – ez a cikk jelszónak is beillő címe.

Arról Beinart most tapintatosan hallgat, hogy mi lesz azoknak a „millióknak a törekvéseivel szerte a világon”, akik még nem jöttek rá, hogy több már nem kell komolyan venni az elnök forradalmi retorikáját.