A politikai tervezők és a bölcsészek munkája sokban hasonlít. A főtisztviselői kar az értelmiség utolsó mentsvára. Az Egyesült Királyságban.

„Alig két héttel azután történt, hogy megkaptam az állást. Ültem az asztalnál, és olvastam valamit, amikor egy kolléga áthajolt a vállam fölött, és megkérdezte: – Neked mi volt a témád? – Tessék? – kérdeztem. – Én is megvédtem a PhD disszertációmat – válaszolta. A kolléga valószínűleg a főnökömtől tudta meg, hogy doktorátusom van. Én ugyanis azt hittem, hogy erről okosabb hallgatni, mert még felfuvalkodottnak, túl intellektuálisnak, kevéssé gyakorlatiasnak fognak tartani. Aztán megismerkedtem olyan kollégákkal, akik a legkülönbözőbb tudományterületeken kutattak a részecskefizikától a német irodalomig. Egy értekezleten valaki John Locke-ot idézte. Egy fogalmazványban a főnököm kihúzta a ’széljegyzetek’ szót, és ’margináliára’ javította, amit nem mertem használni, pedig szerettem volna. Egy hónap sem telt bele, és rájöttem, hogy a köztisztviselői kar elitje sokkal okosabb, műveltebb és kifinomultabb, mint képzeltem. Ma pedig, három és fél év után kezdem úgy látni, hogy a közszolgálat a brit értelmiség utolsó mentsvára” – számol be első hivatali élményeiről a Prospect magazinban Kamran Nazeer, a Whitehall, a londoni kormányzati negyed egyik fiatal tisztviselője. Az esszé címe: Mandarin értelmiségiek.

Nosztalgia a régi szép idők iránt, amikor a jó házból való fiatalemberek csak délelőtt voltak bent az irodában, délután pedig társasági, irodalmi és tudományos kedvteléseiknek éltek? Aligha. Nazeer pakisztáni származású moszlim. Szüleivel bejárta a fél világot. Az egyetemet Oxfordban végezte ugyan, de előtte nem valami előkelő brit magániskolába járt, hanem egy New York-i speciális, autistáknak fenntartott tanintézetbe. Nemrég könyvet írt iskolai élményeiről és iskolatársai későbbi sorsáról. A hivatalban látszólag semmiben sem különbözik a társaitól, de ha kötetlen társasági eseményen kell részt vennie, például kocsmába megy a kollégákkal, valamilyen ürüggyel félrevonul, hogy lélekben felkészüljön a számára kihívást jelentő fellépésre.

A Prospectben megjelent cikk érdekes példák során mutatja be, hogy a közigazgatásban igenis szükség van azokra a készségekre és ismeretekre is, amelyeket a tudományos képzésben, egyebek között a bölcsész szakokon lehet elsajátítani.

Az egyik példa a transzszexuálisok új nemének elismerését kimondó törvény, a Gender Recognition Act alkalmazása során felmerülő problémák megoldása. A fejtegetés sejteni engedi, hogy Nazeer lehetett az ügyek referense, de erről köztisztviselőhöz illő módon, diszkréten hallgat. Nem kis elégtétellel állapítja meg viszont – saját posztgraduális stúdiumaira utalva –, hogy „a viták a mai politikai filozófia egyik központi kérdése körül forogtak, nevezetesen akörül, hogy semleges legyen-e az állam vagy sem”.

„A kormány politikáját az egyes miniszterek tartják a kezükben – vonja le a következtetést Nazeer. – De ezt a politikát el is kell helyezni az eleven viták összefüggésében, meg kell értetni a többi miniszterrel, a nem-kormányzati szervezetekkel, és végső soron a közönséggel. Mindez fontos része a politikai tervezéssel foglalkozó köztisztviselők munkaköri leírásának. És bizonyos fajta értelmiségieknek is épp ez szerepel a munkaköri leírásában.”