Kínában virágzik a kapitalizmus, de politikai reformok nincsenek napirenden. Miért nem követel több szabadságot az értelmiség?

„A Nyugaton elfogadott liberális elmélet szerint a gazdasági fejlődés, a jólét növekedése és a középosztály erősödése előmozdítja a demokrácia kialakulását. De a hatalmát féltő, ravasz és alkalmazkodó tekintélyuralmi elitnek eddig sikerült elhárítania a gazdasági fejlődés liberalizáló mellékhatásait Kínában” – olvassuk a Project Syndicate-en. Min-Xin Pei, a cikk szerzője a Carnegie Endowment for Peace programigazgatója.

Kína a hetvenes évek végén, Mao halála után meghirdette a nyitás politikáját. Ennek köszönhetően az ország mára a globális kapitalizmus motorjává vált. Sokan egyenesen azt jósolják, hogy a kommunista kapitalizmus lesz a 21. század új szuperhatalma.

“Kínában a jelentős gazdasági fejlődés ellenére sem köszöntött be a politikai szabadság” – írja Pei. Bár a nyolcvanas évek közepén úgy tűnt, hogy van esély a demokratikus átalakulásra, a Tienanmen téri vérengzés után minden reformfolyamat elhalt. A rendvédelmi szerveket megerősítették. Csak az internetet több tízezer cenzor figyeli.

De nem csupán a tiltás és megfigyelés eszközével él a vezetés. „A Szovjetunió bukásából tanulva a Kínai Kommunista Párt folyamatosan szélesíti társadalmi bázisát. A főfunkcionáriusok felismerték, hogy az ellenzéki szervezkedésnek úgy lehet elejét venni, hogy a potenciális vezéreket felkarolják. Mára a korábban inkább rendszerkritikus kínai értelmiség többsége belépett a pártba. A legliberálisabb társadalmi réteg így nem veszélyezteti a pártvezetést.”

Pei mindennek ellenére optimista. A ravasz stratégia sem lehet sikeres az idők végezetéig. „1989 óta sikeresen alkalmazzák a lekenyerezés politikáját a kínai kommunisták, de ez nem tarthat további tizenhét évig. A párt forrásai végesek, és hamarosan eljön az idő, amikor már nem lesz képes az értelmiség kedvére tenni.“