A venezuelai elnök testvérének nevezte az orosz elnököt. Valóban sok mindenben hasonlítanak. De miben hasonlít a venezuelai meg az orosz rezsim?

Amikor Hugo Chávez öt évvel ezelőtt először találkozott Vlagyimir Putyinnal, a maga túláradó módján azt mondta neki: „Testvérem, örökké egy úton fogunk járni!” – olvassuk a Moscow Timesban. 

Hogy miként fogadta ezt az érzelemkitörésekre kevéssé hajlamos orosz elnök, arról nem számol be a lap. Egy biztos: Chávez már negyedszer vendégeskedik a Kremlben. 

A mostani találkozón egy kis fegyverüzlettel pecsételik meg a régi barátságot. Venezuela csillagászati összegekért vásárol mindenféle hasznos jószágot a klasszikus Kalasnyikov gépkarabélyoktól kezdve a kissé élemedett tengeralattjárókon keresztül a legmodernebb vadászgépekig. Csak helikopterekre és Szukhoj 30-asokra több mint egymilliárd dollárt költ.

Az alkalom összehasonlításokra készteti a sajtót. A Moscow Times emlékeztet arra, hogy mind a két elnök alezredesként szerelt le. Igaz, Chávez az ejtőernyősöknél szolgált, Putyin meg hírszerző volt. Szóba kerülnek a két ország hatalmas, és egyre növekvő olajbevételei is.

A legérdekesebb az, hogy miben hasonlít a venezuelai és az orosz rezsim. A neokonzervatív Commentary magazin szerkesztője, Gary Rosen egy kalap alá veszi Chávezt, Putyint és Ahmadinedzsádot, „a három vásott elnököt”. Rosen úgy véli, olyan vezetőkkel van dolgunk, akik demokratikus formák között ugyan, de autoritárius, sőt diktatúraközeli rendszert alakítottak ki.

Furcsamód a politikai spektrum másik vége táján elhelyezkedő AlterNet értékelése sem áll távol ettől. A baloldali webmagazinban a fiatal latin-amerikanológus, Javier Corrales foglalkozik a témával.

Chávez nyugati bálványozói arra hivatkoznak, hogy az elnök – főként a szegények támogatásával – megnyeri a választásokat. De „épp ez a rezsim sajátossága – írja Corrales –, hogy megszüntette a különbséget a politikai verseny és az autokrácia között”.

„Venezuelában nincsenek tömeges kivégzések és koncentrációs táborok. Nem számolták fel a civil társadalmat, mint Kubában, Castro forradalma után. Nincs állami terror, nem tüntetnek el embereket, mint Argentínában és Chilében tették a hetvenes években. És nem működik erős, mindenre rátelepedő bürokrácia, mint a hajdani Varsói Szerződés tagállamaiban. Az ellenzék aktív és hangos, a sajtó bátor, a civil társadalom eleven. Venzeuela majdhogynem demokratikusnak látszik.”

„De ami az elnöki hatalom számonkérhetőségét és határait illeti, távolról sem ilyen rózsás a kép. Cháveznek sikerült szinte teljesen az ellenőrzése alá vonnia mindazokat az állami intézményeket, amelyek a hatalmát ellensúlyozhatnák – vonja le a következtetést az AlterNet cikkírója. 

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a venezuelai elnök – Corrales szavaival – „a világ egyik leghatalmasabb vezérigazgatója a világ egyik legjövedelmezőbb üzletágában, az olajüzletben”, szembetűnő a párhuzam az orosz elnök hatalmával.