Kezdődik a kubai átmenet. De miféle átmenet? Rendszerváltás kínai, lengyel vagy szovjet módra? Fidelizmus Fidel nélkül? Frakcióharcok?

„Öt lehetséges menetrendjét ismerjük a posztkommunista rezsimváltásnak. Kubában három nem látszik többé lehetségesnek” – olvassuk Alvaro Vargas Llosa cikkét a  TCS Daily webmagazinban. A szerző perui publicista és Latin-Amerika-szakértő, a híres író fia.

A kínai modell a kommunista politikai diktatúra és a piacgazdaság kombinációja. Fidel Castro véghezvihetett volna egy ilyen átmenetet, meg is próbálkozott vele, de visszariadt a következményektől. Kijelölt utódját, Raul Castrót nehéz elképzelni a kubai Teng Hsziao-ping szerepében.

Vargas Llosa szerint Fidel öccséből kubai Jaruzelski tábornok sem igen lehet. Túl sok vér tapad a kezéhez, és nincs olyan szervezett kubai ellenzék, amellyel kiegyezhetne.

A lengyel után a szovjet modellt is elveti a szerző. A Gorbacsov-féle bürokratikus átmenet azon alapult, hogy a pártvezetők új nemzedékének jelentős része a nyitás mellé állt. „Csakhogy Kubában még mindig az eredeti forradalmi zsarnokok vannak hatalmon.”

A két fennmaradó lehetőség a fidelizmus Fidel nélkül, és a frakcióharcok. Vargas Llosa az utóbbit tartja valószínűbbnek.

Fidel öccse 75 éves, májzsugorban szenved. Egy időre talán sikerül megszilárdítania hatalmát, mert bátyjához hasonlóan számíthat Hugo Chávez pénzére és olajára.

A kubai diktátor erősen kézben tartotta a gyeplőt, pillanatnyilag nincsenek olyan másodvonalbeli katonai vezetők és főfunkcionáriusok, akiknek kialakult tábora van. De a nemzedéki törésvonalak adottak, és hamar kialakulnak majd a keményvonalasok és a reformerek közti különbségek. Chávez is megosztó tényező, nem egyformán részesülnek a kegyeiből a funkcionáriusok, és sokan nehezményezik a külföldi beavatkozást.

„Nem tudhatjuk, hogy véres lesz-e a hatalmi harc, vagy tisztán politikai – vonja le a következtetést Vargas Llosa. – De azt tudjuk, hogy az átmenet legfontosabb feltétele Castro távozása volt, és erre most sor kerül.”