A Hollandiából Amerikába űzött Hirsi Ali új könyvet írt a moszlim nők elnyomásáról. A bangladesi jogvédő lelkesen üdvözli a művet, de szerinte nem csak az iszlám az oka az elnyomó szokásoknak.

Ayaan Hirsi Ali 1969-ben született Szomáliában. Apja rá akarta kényszeríteni, hogy egy Kanadában élő rokonához menjen férjhez. Ayaan megszökött, Hollandiába került. Megtanult hollandul, politikatudományi diplomát szerzett.

Hirsi Ali az iszlámot teszi felelőssé a nők elnyomásáért. Szerinte nem tolerancia, hanem ignorancia vagy közömbösség szemet hunyni a moszlim nők tűrhetetlen helyzete fölött.

Fellépései magukra vonják az iszlamisták haragját, halállal fenyegetik. Kétszer is Amerikában keres menedéket, de mindig visszatér választott hazájába.

Előbb a szociáldemokrata Munkapárthoz csatlakozik. A holland szocdemek a kultúrák és vallások közötti kölcsönös megértést hirdetik, ezért kínossá válik számukra a vallását megtagadó, magát volt moszlimnak nevező fekete politikus.

Hirsi Alit a jobboldali liberális Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) karolja fel. 2002-ben a párt egy biztos kerületében parlamenti mandátumot szerez. A liberálisoknak arra kell a fekete képviselőnő, hogy enyhítse bevándorlási politikájuk rasszista ízét.

De Hirsi Alit nem lehet csak úgy felhasználni, ő a maga útját járja. Megismerkedik a nagy provokátorral, Theo van Goghgal. Megírja számára az Alávetettség szövegét. A tizenegy perces filmben egy megkorbácsolt moszlim asszony ima formájában mondja el, mi mindent kellett elszenvednie.

Theo van Goghgot a film miatt meggyilkolják. Hirsi Ali újból külföldre menekül. Visszatérése után egy katonai támaszponton tartják védőőrizetben. A parlamentbe később is csak testőrök gyűrűjében léphet be.

Lassanként a hatóságoknak is elege lesz belőle. Egy tv-társaság leleplező filmet készít róla, egy stábot még Szomáliába is kiküldenek. A filmből kiderül – ami addig sem volt titok –, hogy Hirsi Ali, el akarván tűnni az őt üldöző rokonok szeme elől, hamis nevet írt bevándorlási kérelmébe. Valójában Hirsi Magannak hívják.

VVD-s párttársa, Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter megragadja a kínálkozó alkalmat, és rövid úton megfosztja állampolgárságától a parlamenti képviselőt, amire ilyen esetben joga van.

A példátlannak nem nevezhető döntés – a bevándorlási minisztert nem véletlenül nevezik Vas Ritának – az áldozat személye és rangja miatt hatalmas felzúdulást vált ki Hollandiában. Az ország presztízse nehezen helyrehozható csorbát szenved.

Hirsi Ali feladja képviselői mandátumát, és az American Enterprise Institution, az egyik legnagyobb neokonzervatív kutatóintézet segítségével az Egyesült Államokba emigrál. Itt jelenteti meg új könyvét: A kalitkába zárt szűz: A moszlim nők emancipációs nyilatkozata.

„Háromszoros hurrá Ayaannak!” – üdvözli a könyvet a száműzetésben élő bangladesi írónő és emberi jogi harcos, Taslima Nasrin, aki szintén kihívta maga ellen az iszlamisták haragját.

Nasrin nem kritikátlan harcostársával szemben. „Az a baj Ayaannal – olvassuk az Outlook India magazinban megjelent recenzióban –, hogy az iszlám számlájára terhel minden patriarchális elnyomást. Szerinte az elrendezett házasságoktól a becsületbeli gyilkosságokig mindenért az iszlám a felelős. Ez még egy olyan megveszekedett anti-iszlamistának is sok, mint én vagyok.”

„A férfiuralmon alapuló társadalmak – folytatja a kritikát Nasrin –, bármi legyen is a vallásuk, egyaránt kínozzák a nőket. A keresztény világban ezrével vetették máglyára az asszonyokat, mielőtt létrehozták volna a világi államot. A hinduk férjükkel együtt a fiatal özvegyeket is elégetik. Ayaan azért is támadja az iszlámot, mert túl szigorú a házasság előtti nemi élettel szemben. De a konzervatív keresztény, zsidó, buddhista vagy hindu társadalmak sem liberálisabbak.”

Tasrin szemében azonban még Hirsi Ali túlzásai sem csökkentik a lázadás gesztusának értékét: „A nők annyira elnyomottak és bénultak az iszlám társadalomban, hogy új remény támad a szívemben, ha egy másik lázadóval találkozom.”

„A változás csak belülről jöhet. Senki sem képes kívülről ránk kényszeríteni a demokráciát – fejezi be a recenziót Tasrin. – És a nők szabadságát is csak maguk a nők vívhatják ki.”