A modern fegyverektől mindig azt várják, hogy majd civilizáltabbá teszik a hadviselést, és kevesebb lesz a kegyetlenkedés és a polgári áldozat. A harci repülőgépektől is ezt várták.

„A harci repülőgépek megjelenése idején még némafilmeket vetítettek a mozikban. A légiháborúról szóló első filmek égi lovagként ábrázolták a pilótákat, akik szemtől szembe vívják meg harcukat. Ezt sokan lelkesítőnek találták, hiszen az első világháborúban a katonák lövészárkokban nyomorogtak, s ezrek és ezrek életét oltotta ki géppuskatűz, mérges gáz, és a modern ipari társadalom egyéb nagyszerű találmányai” – olvastuk a Los Angeles Timesban augusztus elején, a libanoni háború idején. A cikk szerzője Tim Engelhardt, háborúellenes cikkeiről ismert publicista.

A második világháborúban a katonai repülés legfontosabb feladata nem a lovagi torna, hanem a bombázás lett. A polgári lakosság megtörésének céljával ledobott bombák százezrek életét oltották ki Londontól Sztálingrádon és Drezdán át egészen Tokióig. „Becslések szerint Japánban 900 000, Németországban 600 000, többségében polgári áldozata volt a bombázásoknak.”

Az új, levegőből indított harci eszközök, az „intelligens bombák” és a „precíziós fegyverek” bevezetésével új retorika terjedt el. A légicsapásokat „sebészi beavatkozáshoz” hasonlítják, polgári áldozatok helyett „járulékos kárról” (collateral damage) beszélnek.

Az égi lovagok idealizált képe már végképp a múlté. „A légi háborút az egyoldalú pusztítás jellemzi. Előfordul, hogy az Irakban bevetett Predator robotrepülőket egy képernyő segítségével a csatatértől 10 000 kilométerre fekvő Nellis támaszpontról irányítják. Katonai szempontból ennek az az előnye, hogy sokkal kevesebb az áldozat a saját oldalon, miközben az ellenfél súlyos veszteséget szenved”.

„Barbárság tekintetében viszont könnyen lehetséges, hogy az emberiség nem sokban változott a középkor óta. Hacsak annyiban nem, hogy az ipari forradalom, és elsősorban a repülőgép feltalálása új lehetőséget nyitott a kegyetlenkedésben” – véli Engelhardt. A modern technika lehetővé teszi, hogy olyan messziről vagy magasból indítsuk a rakétákat, „ahonnét a katonai és a polgári áldozatok egymástól megkülönbözhetetlen hangyáknak látszanak”.