64 év szünet után rabbikat avattak Németországban, a hajdani NDK elsőként újjáépített zsinagógájában. A németországi zsidóság felvirágzása reménykeltő, ugyanakkor ismerős konfliktusokat gerjeszt.

A Hochschule für die Wissenschaft des Judentums 1942-es bezárása óta első alkalommal került sor rabbiavatásra Németországban. „A német kormány magánkívül volt az örömtől” – jelentette a Haarec.

A felavatási ünnepséget a drezdai Új Zsinagógában tartották. Ez az első zsinagóga, amelyet a Berlini Fal leomlása óta Kelet-Németországban újjáépítettek. A három új rabbi – egy cseh, egy német és egy dél-afrikai – a Kolleg Abraham Geigeren szerzett diplomát. A rabbi-szemináriumot 1999-ben alapították Potsdamban, és a reform judaizmus alapítójáról nevezték el.

Új rabbik, új zsinagóga, új rabbi-szeminárium. Mint Horst Köhler német államelnök megfogalmazta: „A holokauszt után sokan elképzelni sem tudtuk, hogy Németországban ismét felvirágozhat a zsidóság.”

A zsidóság „felvirágzása” nagyrészt a volt Szovjetunióból érkező bevándorlóknak köszönhető, akik 1989-től máig a zsidó lakosság számát 30 000 főről 100 000 fölé emelték. Ami közelében sincs a náci hatalomátvétel előtti 500 000 főnyi zsidó népességnek, de valóban meglepő bizonyítéka az újjászületésnek.

Ma már több mint száz zsidó közösség van Németországban, de csak minden ötödiknek van saját rabbija. Először Izraelből és az Egyesült Államokból hívtak rabbikat, de ezek – Walter Homolka, a Geiger Kolleg vezetője szerint – nem értették meg magukat a németországi zsidókkal.  „A közösségek többé nem keresnek maguknak izraeli rabbikat – nyilatkozta Homolka a Haarecnek –, mert a kulturális különbözőség konfliktusokhoz vezetett.”

Homolka minden bizonnyal az ultra-ortodox frankfurti rabbi, Menachem Halevi Klein esetére céloz. Ez a „fekete kalapos ember” – ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung nevezi – nem volt hajlandó kezet fogni a polgármester asszonnyal, mivel ortodox zsidó csak a feleségét érintheti meg. A FAZ szerint a helyi zsidók többsége, mint rabbit, tiszteli ugyan Kleint, de „szellemi vezetőnek” inkább olyasvalakit tartanának alkalmasnak, aki „a modern, intellektuális, nyugati hagyományban gyökerezik”.

Egy zsidó történész, a Potsdami Egyetemen tanító Julius H. Schoeps azt nyilatkozta a Haarecnek, hogy a kormány „inkább a reform zsidókat szereti”, mert „azokkal lehet beszélni”. Az ortodox rabbik működését a németek „problematikusnak” találják, ők ugyanis nem felelnek meg annak az elvárásnak, hogy „a zsidók a német társadalom szerves részét alkossák”.

Különös, de a mai németországi zsidók, akik túlnyomórészt nem a háború előtti német zsidóság leszármazottai, méltó örökösei az elődöknek. Abraham Geiger, az új és egyetlen rabbi-szeminárium névadója azt az álláspontot képviselte az ortodoxokkal folytatott küzdelmében, hogy a hagyományos judaizmust össze lehet, és össze is kell egyeztetni a modern európai kultúrával. Ma még nem lehet tudni, mi lesz a következménye az új, Made in Germany rabbik színrelépésének. Lehet, hogy megvalósul Geiger elképzelése, de az is lehet, hogy újra szakadás következik be a reform zsidók és az ortodoxok között.