A franciáknál tilos lesz tagadni az örmény népirtás megtörténtét. A török kormány váltig tagadja. Orhan Pamuk szembeszállt a tagadással. Most Nobel-díjat kapott. A kormány dúl-fúl.

A Svéd Akadémia illetékes bizottsága jól tudta, mit tesz, amikor Orhan Pamuknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. „Lehet, hogy a döntés politikai felzúdulást kelt – nyilatkozta Horace Engdahl, a bizottság titkára –, de minket ez nem érdekel. Pamuk vitatott figura hazájában, ám ez majd’ minden díjazottról elmondható.”

Azt azonban nem tudhatta a testület, hogy a döntés bejelentésének napján a francia parlament alsóháza megszavaz egy törvényjavaslatot, amely végleges elfogadása esetén büntető szankció terhe alatt tiltja meg a török hatóságok által az örmények ellen 1915-ben elkövetett népirtás megtörténtének tagadását.

A hivatalos török álláspont szerint az örményeket eltávolították a hadszíntérré vált Anatóliából, a deportálás közben előfordultak túlkapások, de a kormánynak nem állt szándékában semmiféle mészárlás, és nem is került sor ilyesmire. Törökországban éppen azt tiltja a törvény, hogy valaki a népirtás megtörténtének elismerését követelje. Ezért gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással Orhan Pamuknak.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a világsajtóban összekapcsolódik a két esemény. A legtöbb kommentár üdvözli a Svéd Akadémia döntését, elítéli a török kormány elzárkózását a történelmi igazság elismerésétől, de helyteleníti a francia tilalmat.

A Guardian vezércikke nem tagadja, hogy bizonyos körülmények között szükséges lehet a szólásszabadság korlátozása. Elismeri, a francia törvényjavaslat sok támogatóját az a nemes szándék vezette, hogy „helyrehozzon egy 90 éve fennálló igazságtalanságot”. Ez még akkor is fontos gesztus az országban élő örmény kisebbséggel szemben, ha a francia államot semmilyen felelősség nem terheli a népirtásért.

A lap ugyanakkor különbséget tesz a holokauszt és az örmények ellen elkövetett népirtás között: „Az örmények szenvedése az európai történelemben nem hasonlítható a zsidók faji alapon elhatározott, nagyüzemi módszerekkel véghezvitt kiirtásához Németországban, Franciaországban és másutt, ahol a holokauszt tagadása évek óta büntetendő cselekmény.”

A vezércikk tűrhetetlen képmutatásnak tartja, hogy „Európa a törvények modernizálását követeli Törökországtól, miközben Franciaország épp az ellenkező, antiliberális irányban mozdul el”. Ami megakadályozza, hogy Orhan Pamuk regényírói teljesítményének elismerése „büszkeséggel töltse el az olykor túl érzékeny törököket”, hogy a Nobel-díjat „bóknak tekintsék, ne sértésnek”. Már csak azért is, mert „Franciaországban sokan kihasználják az alkalmat, hogy erre hivatkozva ellenezzék Törökország EU-tagságát, amit Chirac elnök formálisan támogat.”

A hivatalos Törökország mind ez idáig nem köszönte meg a bókot. A múlt hét végéig sem az államelnök, sem a miniszterelnök nem gratulált az első Nobel-díjas török írónak. A külügyminiszter igen tartózkodóan nyilatkozott: örömét fejezte ki afölött, hogy a díj hozzájárul a török irodalom megismertetéséhez a világon.

Törökországban csak a baloldali és a liberális sajtó örült szívből a kitüntetésnek – állapítja meg a berlini Tageszeitung szemleírója. A legnagyobb török napilap, a Hürryet tavaly azzal gyalázta Pamukot, hogy „a saját fészkébe piszkít”. Most pedig arra szólította föl, hogy menjen el Párizsba, és ott hirdesse: „Látjátok, azt mondtam, hogy legyilkoltak egymillió örményt, és mégsem csuktak le!”