Ha a strandon fagyit szeretnél árulni, és már van ott egy fagyisbódé, hová állítod az új standot? Minél közelebb a már meglévőhöz. Ez az ősi üzleti elv az újjáéledő liberális konzervatívok sikerének titka.
Tengeren innen, tengeren túl egyre több jobboldali politikus vágja sutba pártjának hagyományos jelszavait – olvassuk Niall Ferguson brit történész cikkét a Los Angeles Timesban.
Amerikában Michael Bloomberg New York-i polgármester és Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó töretlen népszerűségnek örvend, miközben pártjuk mélyrepülésben van. Ezt annak köszönhetik, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a párt népszerűségvesztését okozzák, nem ragaszkodnak mereven a republikánus állásponthoz. Támogatják az azonos neműek élettársi kapcsolatát, szembefordulnak az iraki háborúval, és szegénységellenes programot kezdeményeznek.
„Európában is előretörtek a liberális konzervatívok. A hagyományosan szociáldemokrata Svédországban kormányra is kerültek. Frederik Reinfeldt Új Mérsékelt Pártja nemrég legyőzte az elmúlt 74 évből 65-ben kormányzó Szociáldemokrata Pártot” – írja Ferguson. A svéd jobboldal tanult a korábbi választási vereségekből, és csak mérsékelt reformokat ígért. A jóléti kiadások erőteljes visszafogása és drasztikus adócsökkentés helyett most csak a járulékok és a munkanélküli segély szerény mérséklését helyezte kilátásba.
A leglátványosabb átalakulás a brit Konzervatív Pártban ment végbe. A párt új elnöke, David Cameron egy év alatt megreformálta a három választás óta ellenzékben lévő torykat.
Cameron megtartotta a régi program fő elemeit. Szigorú költségvetést és rendpárti intézkedéseket ígért. De olyan pontokkal egészítette ki, amelyektől a vaskalapos jobboldal valaha irtózattal fordult el. Támogatja az állami egészségügyi ellátást, és az állami iskolákat sem akarja felszámolni. Kiáll a zöld ügyek mellett. Lemond az adócsökkentés politikájáról, és nem támogatja a privatizáció folytatását. Társadalmi felelősségről és szolidaritásról szónokol, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy törvényt alkossanak a melegek élettársi kapcsolatáról.
A toryk új vezére tehát szakított a kis államban hívő régi konzervatívok dogmáival. „Hajlandó kiállni az állami szerepvállalás mellett minden olyan ügyben, amelyben az előre viheti dolgokat.”
„Ezek szerint Cameron ugyanazt teszi a Konzervatív Párttal, amit Tony Blair tizenkét éve a Munkáspárttal?” – teszi fel a kérdést Ferguson.
Pártelnökké választása után Tony Blair a konzervatívok politikájának elemeit építette be a Munkáspárt programjába. Az Új Baloldal elfordult a nagy és mindenható állam tanától. Viszont felelevenítette a brit vallásos szocializmusra visszanyúló, munkás-konzervativizmust. A saját modernségében tetszelgő miniszterelnök szót emelt az egymás iránti tisztelet helyreállítása érdekében. Új kényszerintézkedésekre adott felhatalmazást a rendőrségnek, hogy erős kézzel üldözzék az antiszociális magatartást.
„Cameron is átszabja a párt arculatát, de célja ennél messzebbre mutat. Megpróbál feltámasztani egy régi angol politikai hagyományt, a liberális konzervativizmust. Liberális konzervativizmus? Nincs ebben ellentmondás?” – hangzik a történész újabb szónoki kérdése.
Csak azok számára tűnik ellentmondásnak, akik a mai pártviszonyok alapján próbálják megérteni a liberális és a konzervatív politika mibenlétét. A modern liberális konzervatív politika a távoli múltban keresi az őseit.
Az egyik ilyen ős Robert Peel, a 19. századi tory miniszterelnök, aki konzervatív berkekben addig tabunak számító intézkedéseket hozott. Az ír rendezés érdekében támogatta a katolikusok egyenjogúságát. Kiállt a szabad kereskedelem mellett, és az adórendszer reformját sürgette. Eltörölte a gabonaimportot korlátozó törvényt, amely a földbirtokosok érdekét szolgálta, és az írországi éhínséget idézte elő.
„A jobboldal átalakulása jót tesz majd az egész közéletnek – állítja Ferguson. – A szocialisták is rákényszerülnek, hogy hasonló reformokat hajtsanak végre. Hisz’ ők is ismerik a régi üzleti bölcsességet. Ha fagyit akarsz árulni egy zsúfolt strandon, de középen már van egy fagyisbódé, hová állítod a magadét? A helyes válasz: A másik fagyiárus mellé.”
„A 90-es években a munkáspárti vezetők rájöttek, hogy csak úgy nyerhetnek választást, ha középre kormányozzák a pártot. Megkönnyítette a dolgukat, hogy a konzervatívok egy része válaszul a tengerpart egy távoli, szélső pontján állította fel a standját, sőt, némelyek egyenesen a nyílt vízen próbáltak fagyit mérni.” De Ferguson szerint most nem lesz ilyen szerencséje a Munkáspártnak.