Az egészségügyi kiadások világszerte megállíthatatlanul nőnek. A kérdés nem az, hogy meg lehet-e úszni olcsóbban, hanem az, hogy ki állja a magas számlát.
Amerika 1930-ban a GDP 4 százalékát költötte az egészségügyre. Ma már 16 százalékot fordít erre a célra. Tíz éven belül akár a 20 százalékot is elérhetik az egészségügyi kiadások.
A növekedésnek mindenek előtt az az oka, hogy egyre több betegséget tudunk gyógyítani, ami viszont egyre többe kerül. És az orvostudomány sikereinek következtében – a kiadásokkal együtt – jelentősen növekedett a várható élettartam. Tehát több ember több betegségét kell gyógyítani több pénzért.
„Sokan gondolják, hogy a ráfordítások növekedéséből az következik, hogy nem lehet fenntartani a jelenlegi egészségügyi rendszert. De valóban így van?” – teszi fel a kérdést Jonathan Cohn, a liberális New Republic egészségpolitikai kolumnistája.
„Nincs olyan közgazdasági törvény, amely kimondja, hogy mennyit kell egy országnak egészségügyre áldoznia. Egyáltalán nem baj, ha egy gazdag ország többet fordít ilyen célra.”
Cohn szerint az igazi kérdés az, hogy ki állja a megnőtt költségeket. Nem talál kivetnivalót abban, hogy a cégek által az alkalmazottak után fizetett egészségbiztosítás idén többe kerül, mint tavaly. Azt azonban már aggasztónak tartja, hogy egyre kevesebb nagyvállalat akarja magára vállalni ezt a kiadást. Úgy akarják csökkenteni a költségeket, hogy olyan biztosításra állítják át az alkalmazottakat, amelynek magasabb az önrésze.
„Az egyéni felelősség növekedésével az jár jól, akinek nincs komoly baja. Akinek viszont szüksége van orvosi ellátásra, az a költségek nagyobb részét kénytelen önerőből fedezni.”
Cohn egyetért a liberálisokkal, akik szerint a legjobb lenne a mindenkinek alanyi jogon járó állami egészségbiztosítás. Már csak azért is, mert minél több a biztosított, annál jobban megoszlik a kockázat, és vele a terhek.
„Az egész társadalom talán még a GDP 20 százalékát is költheti az egészségügyre” – véli Cohn. De nem mindenki engedheti meg magának, hogy ennyit áldozzon orvosra és orvosságra. „Egy középosztálybeli család, ha zúgolódva is, de megteheti. A szegények biztosan nem.”