Egyre népszerűbbek az üzleti ismereteket tudományos alapon oktató business schoolok. A filozófusból lett topmenedzser szerint azonban a cégvezetési elmélet csupán áltudományos közhelyek kártékony gyűjteménye.

„Hét évig dolgoztam cégvezetési tanácsadóként. A munkatársaim meg voltak róla győződve, hogy valamelyik híres business schoolba jártam. Tévedtek. Nincs MBA végzettségem. Filozófiából doktoráltam, a disszertációmat a 19. századi német filozófiából írtam. Mielőtt a nagyvállalati vezetők fejét tömni kezdtem olyasmivel, amit elvben már úgyis tudtak, Hegelt és Nietzschét oktattam magántanárként, nyaranta pedig gyorséttermekben vállaltam munkát. És ami a legérdekesebb: soha semmilyen hátrányát nem láttam, hogy nem jártam üzleti iskolába” – olvastuk az Atlantic Monthly magazinban. A cikk szerzője Matthew Stewart filozófus, akinek Az udvaronc és az eretnek: Leibniz, Spinoza és Isten sorsa a modern világban című értekezése az idén jelent meg.

Stewart tanácsadói karrierjének befejezése után úgy döntött, hogy pótolja a hiányt, és áttanulmányozza a cégvezetési szakirodalmat. „Már csak azért is, hogy utánajárjak, tényleg nem vesztettem-e semmit azzal, hogy nem business schoolban tanultam.” Az olvasás azonban beigazolta sötét gyanúját, hogy a cégvezetési tudomány nem sokat ér. „De akkor miért tanítják?” – tette fel a kérdést a filozófus.

A menedzsment ismeretek elmélete 1899-ben született. A tudomány atyja egy Frederick Winslow Taylor nevű acélgyári tisztviselő, aki elégedetlen volt a rakodómunkások teljesítményével, ezért kitalálta, hogy kétszeres bért fizet a legjobb munkásoknak, tíz tagbaszakadt magyar trógernek. A számítás bevált: a melósok alig negyed óra alatt több vasrudat vagoníroztak be, mint korábban egy egész nap alatt.

Taylor osztott és szorzott, és kiszámolta, hogy tudományos alapon hány tonna vas felpakolása várható el naponta a munkásoktól. Felfedezését A tudományos menedzsment alapelvei című könyvben publikálta, és ezzel lefektette a modern cégvezetés tudományának alapjait.

A tudomány pedig mit sem ér szaktudósok nélkül, s a tudományos cégvezetés szakértői a menedzserek. „A rakodómunkások képtelenek felfogni a vasrudak pakolásának bonyolult tudományát. Sőt, tanult vezető felügyelete nélkül még arra sem alkalmasak, hogy a tudomány alapelvei szerint végezzék munkájukat” – idéz Stewart az első cégvezetési tankönyvből.

Taylor bejárta Amerikát és Angliát, hogy előadásokon népszerűsítse forradalmi felfedezését. A kényes ízlésű hallgatókat csak az zavarta kissé, hogy Taylor sokat káromkodott. A Harvard néhány professzorát viszont annyira lenyűgözte a tudománya, hogy a neves egyetem elindította az első MBA képzést. Az oktatás törzsanyagául Taylor könyve szolgált.

A tudományos cégvezetés egyetlen apró szépséghibája az volt, hogy a gyakorlatba átültetve nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyar rakodók gyorsan rájöttek, hogy dupla pénzért négyszer annyit kellene dolgozniuk, ezért továbbálltak. Taylor főnökei sem voltak megelégedve újításaival, ezért kirúgták az acélgyárból. „A kézzelfogható eredmények hiánya persze egyáltalán nem gátolta Taylort abban, hogy országszerte terjessze a hatékonyságról kialakított doktrínáit. A taylorizmus – amiként minden későbbi, statisztikán és analitikus módszeren alapuló modern cégvezetési elmélet is – esettanulmányok és közhelyes példák köntösébe bújtatott vallásos kinyilatkoztatás.”

Stewart saját munkája során tapasztalta, hogy milyen ingatag lábakon áll a tudományos cégvezetés. A különböző hatékonysági mutatókból jobbára semmilyen következtetést nem lehet levonni. Ilyenkor maga is gyakran alkalmazta az egyik kollegája által kifejlesztett „kétkezes regresszió” elméletét. „Ha két adat között semmilyen összefüggés nem mutatkozott – pedig mi pontosan tudtuk, hogy kell lennie valamilyen összefüggésnek –, akkor egyszerűen két kézzel letakartuk azokat a számokat, amelyek nem illettek az elméletbe.”

A cégvezetési ismeretek egyetlen célja, hogy „az alkalmazottak kevesebb pénzért többet dolgozzanak” – véli Stewart. De a tudományos alapon megszervezett termelés gyakran egyáltalán nem segít a hatékonyság növelésében. „A szovjet tervgazdálkodás ötlete H. L. Gantt-től, Taylor egyik tanítványától származik.”

Stewart szerint nem a dolgozók, de még csak nem is a vezetők és a tulajdonosok a cégvezetési tanácsadás kizárólagos haszonélvezői, hanem maguk a tanácsadó menedzserek. Milliókat kaszálnak, és általában akkor sem terheli őket felelősség, ha a cég, amelynek tanácsot adtak, tönkremegy. Az Enron csődje miatt az Arthur Andersen, a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó cége bezárt, de ez az eset a ritka kivétel.

„Miért akarja minden menedzser Maót túlszárnyalva egyvégtében átalakítani a fennálló rendszert? – teszi fel a kérdést Stewart. – Egyszerűen azért, mert a magas beosztás hatalommal jár, és a hatalom elhülyíti az embert. A menedzsert valójában nem az új rend érdekli, hanem a forradalom. A harcot élvezi, és azt, hogy elképzel magának egy ideális világot. Hogy aztán mi lesz a forradalom után – általában polgárháború vagy sztálinizmus –, az őt már csöppet sem izgatja.”