Milton Friedman, a közelmúltban elhunyt libertárius közgazdász megreformálta a monetáris politikát. Kritikusai szerint túlzásba vitte az államellenességet, és amennyire sikeres volt közgazdásznak, annyira kudarcot vallott filozófusként.

„A közgazdaságtudományban Milton Friedmannek nem volt párja – idézik az amerikai lapok Ben Bernankét, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökét. – Milton milliókkal értette meg a szabad versenypiac gazdasági előnyeit, valamint azt, hogy milyen szoros összefüggés van a gazdaság szabadsága, és más típusú szabadságjogok között.”

Az Open Democracy webmagazinban Tony Curzon Price közgazdász elismeri, hogy a kormányoktól független nemzeti bankok, valamint az Európai Központi Bank, amelyek mind a valuta stabilitását védelmezik, voltaképp hatalmukat is, szerepüket is Milton Friedmannek köszönhetik. Ronald Reagan és Margaret Thatcher a friedmani receptek elég nyers változatát követve vezérelték új pályára a botladozó gazdaságot. Az amerikai jegybank pedig 2001-ben, a szeptemberi terrortámadásra és a technológiai részvényárfolyamok zuhanására válaszolva pontosan azt tette, amivel Friedman egy háború utáni írása szerint 1929-ben el lehetett volna kerülni a nagy világválságot: gyakorlatilag nullára vitte le a kamatlábat. Azóta a nagy jegybankok a friedmani receptek kifinomult változatait alkalmazzák, nemcsak egyetlen számot, a pénzmennyiséget igyekeznek szabályozni, hanem megfigyelés alatt tartanak sokféle következményt, így a munkanélküliséget, a beruházások és a bérek alakulását.

Friedmant mindenben a libertárius eszmék vezérelték. Mint a Los Angeles Timesban Jonathan Peterson beszámol róla, Westmoreland vezérkari főnököt felháborította azzal az ötletével, hogy számolják fel a kötelező katonai szolgálatot. Westmoreland dühösen közölte, hogy márpedig ő nem fog zsoldosoknak parancsolni. Mire Friedman: „Inkább rabszolgáknak?” Westmoreland: „Hazafias sorkatonáinkat nekem ne nevezze rabszolgának!” Friedman: „Hazafias önkénteseinket nekem ne nevezze zsoldosoknak!” (1973-ban megszűnt a sorozás.)

Holcomb B. Noble a New York Times publicistája rámutat, hogy a libertárius Friedman a kábítószer-liberalizálás híve volt, állami oktatás helyett azt akarta, hogy adjanak magániskolákban beváltható utalványt a diákoknak, ellenezte, hogy az állam működési engedélyeket osszon az orvosoknak, továbbá gépjárművezetői engedélyeket adjon ki. Ezekkel a nézeteivel nem aratott nagy sikert, de kitartott mellettük, mondván, hogy az emberi magatartás tiltásával és szabályozásával az állam vagy nem ér célt, vagy alacsony hatékonyságú és költséges bürokráciát hív életre.

Csakúgy, mint a társadalmi kérdések szabályozását, az állami újraelosztást is ellentétesnek gondolta az egyéni szabadsággal. A keynesiánus felfogással, amelyben az állam adókkal és pénzköltéssel szabályozza a gazdaságot, nem azért szállt szembe, mert nem tartotta járható útnak, hanem mert az állami újraelosztásban is az egyéni szabadságra leselkedő veszélyt látott.

Márpedig a libertárius eszméktől egyre inkább távolodóban vagyunk – jegyzi meg Curzon Price. A gazdag nyugaton az állam sokat költ szociális ellátásra, korlátozza a bevándorlást, a személyi jövedelemadó kulcsa nagyjából az amerikai 35 és a Franciaországi 50 százalék között mozog. Néhány jellemző jelenség, a háború, a nemzeti integrációs politika, a nemzeti identitás, a tradicionalista mozgalmak előretörése szöges ellentétben áll a libertárius eszmékkel. „Valami biztosan hiányzik az olyan politikai filozófiából, amelyben nincs hely, nincs magyarázat a kor legjelentősebb kérdéseire.”

A szerző a híres citrom-parabolát idézi: a használt autók piacára csupa citrom (amerikai szlengben agyonhasznált, „kifacsart” gépkocsi) fog kerülni, a jobbakat ugyanis nem adják el, mert gazdáik nem tudják elhitetni a vevőkkel, hogy az autó valóban jó állapotban van, vagyis az utóbbiak csak egy rossz autó árát fizetnék meg érte. Annyit meg néhány év további használat után is megér majd az öreg járgány.

A használtautó-piac példája arra mutat rá, hogy a teljesen szabad piac működése sem mindig ideális önmagában. „A libertárius közgazdászok nem ismerik fel a jelenség fontosságát. A bizalom a társadalmi interakciók során alakul ki, a bizalom megromlása esetén viszont káosz az eredmény.”