Dreyfuss hazájában nyolcvannégy év után ítélet született az évszázad perében. A párizsi bíróság azzal érvelt, hogy a vádak cáfolata nem áll eléggé biztos lábakon. Az ügyvédek szerint a bírák csak a mundér becsületét védték.

„Szerencsétlen igazságszolgáltatás! Ma is képtelen elismerni, ha hibázott, képtelen kritikusan szemlélni önmagát, holott a törvény megnyitotta előtte az utat” – írta a Le Monde-ban két elkeseredett ügyvéd, Yves Baudelot és Jean-Denis Bredin, miután elvesztették az évszázad perét.

Nem a XXI. századról van szó, hisz’ az csak most kezdődött, hanem arról az éppen száz évről, amennyivel ezelőtt Alfred Dreyfuss kapitányt tisztázta a hivatalos katonai vizsgálat. Az a per az egész világot megrázta, emez még a szomszédos országok lakóinak ingerküszöbét sem érte el.

A hatályos ítélet szerint Guillaume Seznec megölte legjobb barátját, hogy aztán okiratot hamisítson, s ennek birtokában elkótyavetyélje az elhunyt telkét. Átkényszermunkáskodta a fasizmus, a sztálinizmus, a népfront, a második világháború éveit, a felszabadulást, és a hidegháború legsúlyosabb időszakát. Huszonnyolc év után, 1952-ben szabadult, és két évre rá meghalt. Sohasem ismerte el bűnösségét, s a családja nyolcvannégy éven át küzdött a becsületéért. Nem hiába, mert Franciaországban ma mindenki bizonyos benne, hogy Seznec ártatlan volt. Néhány ember kivételével, és történetesen éppen az a néhány ember ült a bírósági emelvényen.

A rendőrfelügyelő, aki az ügyvédek szerint a korabeli bizonyítékokat hamisította, és a tanúkat hamis vallomásra bírta, halála előtt fiának megvallotta, hogy Seznec őmiatta, ártatlanul van kényszermunkatáborban. 1944-ben történt ez, mielőtt a felügyelőt a párizsi Gestapónál eltöltött éveiért gyorsított eljárásban halálra ítélték és kivégezték. Volt más ellenbizonyíték is bőven: tanúk garmadája jelentkezett, ketten például az állítólagos gyilkosság után találkoztak az áldozattal, s egyáltalán nem látszott a járásán, hogy halott volna. Csakhogy a jogerős ítélet felülvizsgálatának nem volt helye, legfeljebb elnöki kegyelemnek lett volna.

1989-ben módosították a büntetőeljárást, s az új törvény lehetővé tette a rendkívüli jogorvoslatot. Ez zárult le december közepén. Az államügyész a vádlott felmentését kérte, a semmítőszék azonban nem találta eléggé meggyőzőnek az egykori ítéletre rácáfoló adatokat.

„Az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv. Jó emlegetni a tudományos tanácskozásokon. Mindjárt kevésbé kellemes ugyebár alkalmazni. Mert hogy ellentmond büntetőfelfogásunknak. Megtorlásszomjunknak. Végül is az a fő, hogy az igazságszolgáltatás ártatlan maradjon, nemdebár?” – kérdi keserű gúnnyal a családot képviselő két ügyvéd.

Az ítélethirdetés után két másik, balítélettel zárult per azóta rehabilitált áldozatai tüntettek a bíróság előtt. A Montigny-lès-Metz-i kettős gyermekgyilkosság miatt tévesen elítélt férfi, és hárman a futólag már a Metazinban is említett outreaux-i hamis pedofilvád áldozatai közül zajosan tiltakoztak az ítélet ellen.

„Úgy végeztetett, hogy Guillaume Seznec bűnös maradjon – vonják meg a mérleget a csalódott ügyvédek. – Az illetékesek semmit sem tanultak az elborzasztó outreaux-i esetből, amely ártatlan emberek életét törte derékba. Pedig mennyi szép írás, mennyi szép beszéd kecsegtetett azzal, hogy eztán minden másképpen lesz.” 

Most már felülvizsgálatnak sincs helye, de a kormány még fellebbezhet, s akkor a legfelsőbb bíróság újabb semmítőszéki tanácsot alakít soraiból. Ha lesz fellebbezés, az új bíráknak nem csak a nyolcvan évvel ezelőtti ítélethozókat, hanem kollégáikat is felül kell bírálniuk, ha meg akarják változtatni a döntést.