A legkomplettebb svájci bicska csaknem egy kilót nyom, és közel ötszáz dollárt kóstál. Hogy mire használható? Egy kis tréfálkozásra mindenképp.

„Bush elnök igazán nem ijedős fajta, de Svájcot még ő sem merné megtámadni, mert ott minden férfi köteles otthonában fegyvert, és hozzá svájci katonai kiskést tartani” – írja már előszilveszteri hangulatban Andrew Martin, a Guardian szakírója, pontosabban szatírója.

Svájci bicskát tart mindenki, aki számít. Még az amerikai űrhajósok alapfelszereléséhez is hozzátartozik. A New York-i Modern Művészeti Múzeum is kiállítási tárgyai közé vette, mint a formatervezés kiemelkedően funkcionális példáját. 1970-ben Chris Bonnington a Himalájára is magával vitt egyet, és szerszámának számtalan funkciója közül egyetlen egyre nem volt szüksége odafenn: a halszálkátlanítóra. Mint kiderült, az Annapurna déli lejtőjén nem jó a kapás. John Ross ugandai orvos arról értesítette a bicskagyárat, hogy a kis fűrészpengével hat sürgősségi amputációt hajtott végre, mivel csontfűrészének lába kelt volt.

Maga Andrew Martin személyes példával is alátámasztja az előbbieket: nem egy ízben kifejezetten elkeserítő helyzetből sikerült kiutat találnia svájci bicskájának dugóhúzója segítségével.

A svájci bicskával csak egyetlen egy esetben vallhat kudarcot az ember, ha olyasvalakivel találkozik össze, akinek a svájci bicskáján több szerszám van, mint az övén. Ilyenkor jobb be sem vallani, hogy svájcibicska-tulajdonosok vagyunk, és például csak meghajlítani tudjuk a szögesdrótot, de elvágni már nem. Vagy – ami még szégyenletesebb – képtelenek vagyunk szegeccsel táblát rögzíteni.

Egy svájci bicskán sosem lehet túl sok szerszám – hitte a szerző, amíg meg nem látta az új svájci óriásbicskát. A csaknem egykilós alkotáson nyolcvanöt szerszám áll a húsz ember rendelkezésére, aki az eddig Angliában forgalomba hozott darabokhoz hozzájuthat. Ebben a szerszámdzsungelben a szakíró nem egészen biztos afelől, hogy nem a (halak torkában való kotorászásra használatos) horogkiszedővel akarná-e meghúzni kerékpárján a küllőket.

A dugóhúzót azonban felismerte, és röpke négy perc alatt el is távolította egy borosüveg dugóját. Praktikus darab. De még ez sem tökéletes. Az óriásbicskában példának okáért nincs olyan szerszám, amivel el lehetne távolítani a lovak patkójába szoruló kavicsot. Mármost képzeljük csak el, amint négyszázkilencvenöt dollár kipengetése után újdonatúj komplett kiskésünk súlya alatt roskadozva bandukolunk az országúton, és szembetaláljuk magunkat a lovassal, aki nem tudja kipiszkálni azt a bizonyos kavicsot a patkóból. Mit mondunk neki? Hogy szedje ki a kavicsot a golfgyep-egyengetővel?

(Mielőtt mások rántanák le róluk a leplet, a Metazin két szerkesztője megvallja, hogy egyikük bicskáján sincs lópatkó-kavicstalanító. Reméljük, a szilveszteri patkó enélkül is sok szerencsét hoz az olvasónak.)