A francia filozófus legalizált apartheidnek nevezi a multikulturalizmust. Úgy véli, ha az álszent elit engedményt tesz a 'radikális szakállasoknak’, akkor egyre újabb és erőszakosabb követelésekkel állnak majd elő. Ezért zéró kulturális és vallási toleranciát javasol.

 „A szabadág fő ellenségei szabad társadalmakban élnek. Egy olyan elit tagjai, akik a demokratikus jogokat meg akarják tagadni mindenki mástól, így azoktól a  polgártársaiktól is, akik egy másik etnikai vagy vallási csoporthoz tartoznak” – olvassuk a Perlentaucher német metazinban Pascal Bruckner francia filozófus kemény szavait. (A cikk a Perlentaucher angol kiadásában, Signandsight.com-on angolul is olvasható.)

Bruckner a baloldali hagyománnyal szembeforduló francia „új filozófusok” egyike. Az iskola tagjai minden alkalmat megragadnak, hogy szembeszálljanak a magát progresszívnak tekintő értelmiség szerintük hamis, álszent és veszedelmes közhelyeivel.

A filozófus azért ragadott tollat, hogy megvédje Hirsi Alit, az iszlám fundamentalizmus ellen harcoló politikust Ian Buruma és Timothy Garton Ash kritikájával szemben, és egyúttal lerántsa a leplet a multikulturalizmus képmutató apostolairól. Buruma Gyilkosság Amszterdamban. Theo van Gogh és a tolerancia határa című könyvében, Timothy Garton Ash a New York Review of Booksban megjelent esszéjében tárgyalta Hirsi Ali politikai pályafutását és nézeteit.

Bruckner szerint Buruma azért ítéli el Alit, mert bírálni merte az iszlámot és a Korán tanítását. „Timothy Garton Ash, a multikulturalizmus apostola pedig egyenesen lenézően fogalmaz: ‘bátor, ám meglehetősen egyszerű fundamentalista felvilágosodás-pártinak’ nevezi Hirsi Alit.”

Bruckner azt szegezi szembe a két szerzővel, hogy a multikulturalizmus leple alatt valójában az elnyomó etnikai és vallási közösségek kegyetlen szokásait támogatják. A kultúrák összemérhetetlenségét hangoztatva szemet hunynak az embertelenség fölött.

„Ez a multikulturalizmus paradoxonja: minden közösségnek egyenlő bánásmódot követelnek, ugyanakkor az adott közösségek tagjaitól megtagadják annak lehetőségét, hogy szembehelyezkedjenek a közösség szokásaival. Vagyis elismerik az egyént elnyomó csoportot. Az identitás győzedelmeskedik az állampolgári jogok fölött. Sőt, a különösség iránti tisztelet nevében az egyént bebörtönzik az etnikai és faji hovatartozása szerinti csoportba. Az angolszász multikulturalizmus talán nem is több a legalizált apartheidnél.”

„Egy francia, brit vagy holland állampolgárt bíróság elé állítanak, ha megveri a feleségét. Ha ugyanezt egy szunni vagy síita teszi, akkor a verés büntetlen maradhat? Vallási nézeteik felhatalmazzák őket a törvénysértésre?”

A kisebbségek speciális jogainak elismerésével az egyén elnyomását szentesítik – idézi fel Bruckner a kanadai iszlám vallási bíróság esetét, a német fátyolvitát, az angliai vallási izgatási törvényt, melyek szerinte mind a fundamentalista kisebbségnek tett engedménynek tekintendők.

Akkor hát mi a megoldás? Bruckner szerint a zéró tolerancia a kisebbségek kulturális és vallási követeléseivel szemben, francia mintára. „A legfőbb érv az angolszász multikulturalizmussal szemben az, hogy nem működik. Korábban gúnyolódtak a francia törvényen, amely megtiltotta a nőknek az iskolában és a kormányhivatalokban a fejkendő viselését. Most viszont már Nagy-Britanniában, Hollandiában és Németországban is félnek a fejkendő-viselés terjedésétől, ezért már ők is törvényben tiltanák. Minél több engedményt teszünk a radikális szakállasoknak, annál többet és annál erőszakosabban követelődznek majd. Csak az étvágyuk jön meg attól, ha kielégítjük követeléseiket.”

Nem valószínű, hogy Ian Buruma és Timothy Garton Ash szó nélkül hagyja Bruckner esszéjét. Bizonyára lesz egy-két megjegyzésük azokkal a nézetekkel kapcsolatban, amelyeket nekik tulajdonított. Hiszen mindketten a békés iszlám mellett tettek hitet. „Az iszlámnak azokat az irányzatait kell támogatnunk, amelyek összeegyeztethetők a modern, liberális és demokratikus Európa alapelveivel” – írta például idézett esszéjében Timothy Garton Ash, aki elsősorban mindössze arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a muzulmánok többsége elutasítja az erőszakot és a terrorizmust. Attól, hogy valaki leplet visel, még nem lesz belőle terrorista, sőt az sem biztos, hogy veri a feleségét. Ezért nem tartotta célravezetőnek Hirsi Ali megnyilvánulásait, amelyek egy kalap alá vesznek minden muzulmánt, és ezzel a békés hívőket is szembeállítják a társadalom többi tagjával. A szólásszabadság mellett is kiállt, helytelenítette a vallási izgatási törvénytervezetet, és elhatárolódott a Bruckner által is kifogásolt multikulturalizmustól, amely lehetővé teszi az egyén elnyomását.

És talán majd arra is felhívják a francia filozófus figyelmét, hogy a francia modell sem vizsgázott jelesre, mint azt a 2005-ös párizsi zavargások megmutatták.

Alain Finkielkraut, a francia új filozófusok egyik legismertebb alakja a 2005-ös párizsi zavargásokat etnikai-vallási jellegűnek nevezte, ezzel magára haragítva a baloldali értelmiséget. Barátja, Bruckner kiállt mellette. Akkor talán még ő is úgy vélekedett, hogy a francia modellnek sem sikerült maradéktalan megoldást találnia az etnikai és vallási kérdésekre.

Lehet, hogy ez a multikulturalizmus igazi paradoxonja. Hogy tudniillik sem a kulturális különbségeket elismerő, sem az asszimilációt erőltető modellek nem működnek jól.