Nem igaz, hogy a vezetők eltitkolták a valós adatokat. Csak az emberek többsége nem tudta kiolvasni a számokból az igazságot. Nem az információ hiányzott, hanem a tudás. A csődbejutott energetikai óriáscég, az Enron esete nem rejtvény volt, hanem rejtély.

A hatalmas és sikeres energetikai vállalat csődjét 2001 decemberében jelentették be. A bíróság 2006 októberében már másodízben ítélte el a volt vezérigazgatót, ezúttal 24 évre, amiért a befektetők elől eltitkolta a vállalat valóságos pénzügyi helyzetét. Csakhogy közönséges egyetemi hallgatók az Enron saját nyilvános adataira támaszkodva már 1998-as dolgozatukban kimutatták, hogy a cég túlértékeli vagyonát – olvassuk a New Yorker hasábjain a lap nagyhírű kommentátora, Malcolm Gladwell cikkében.

A rejtvény és a rejtély, mint két eltérő természetű, és ezért más-más megoldást igénylő dolog megkülönböztetése Gregory Treverton biztonságpolitikai szakértőtől származik. Mint Gladwell írja, Oszama bin Laden holléte például rejtvény. Azért nem találják az amerikaiak, mert nincs róla elég információjuk. Ha felbukkanna valaki, aki közel áll bin Ladenhez, az elvezethetne hozzá. Rejtély volt ezzel szemben, hogy mi történik majd Irakban, ha az amerikaiak bevonulnak és megbuktatják Szaddám Huszeint. Erre a kérdésre nem létezett tényszerű felelet, amire csak úgy rá kellett bukkanni. A rejtélyek megoldásához ítélőképességre van szükség, a bizonytalan mérlegelésére, és nem az okozza a nehézséget, hogy kevés az információ, hanem hogy sok.

Aki végigülte az Enron-vezér perét, rejtvénynek nézhette a csődbotrányt. A vád arra épült, hogy adva van egy ember, aki hazudott, lopott, sőt még ivott is. Mindezt elkeseredett károsultak tanúvallomásai támasztották alá. Az ügyész azonban tévedett – írja Gladwell –, mert nem rejtvénnyel, hanem rejtéllyel van dolgunk.

2000 júliusában a Wall Street Journal dallasi tudósítója elindult egy tipp után, és az Enron hivatalos kiadványaiból megállapította a tőkehiányt. Egy washingtoni spekuláns a cikket olvasva szintén nekiesett az adatoknak, és rájött, hogyan kereshet a dolgon. Amikor elindította az akciót, felhívta az ügyre egy újságírónő figyelmét, ő pedig leleplezte a könyvelési trükköt, amellyel a cég nagyobb bevételt mutatott ki a ténylegesnél. De mindenki nyilvános adatokból dolgozott. Az Enron nem titkolózott. Amikor az első újságíró nyilatkozatot kért, a fél vezérkar elutazott hozzá Dallasba, és mindenben egyetértettek, ami a tényeket illeti, csak a következtetések voltak mások.

Még 1998-ban, a Cornell Egyetem hallgatóinak egy hatfős csoportja az Enron mérlegéről írt félévi dolgozatában arra a következtetésre jutott, hogy a részvény messze túlértékelt, s mindjárt az első oldal tetején eladásra ajánlotta a papírokat. Ez az anyag három éve fenn volt az egyetem honlapján, mire más is rájött, hogy baj van. És még valami: az Enron évek óta nem fizetett nyereségadót. Mert könyvelésében olyan bevételt is elszámolt, amely sohasem érkezett meg a számlára, csupán szerződéseiből következően a jövőben volt várható. A másik trükk abban állt, hogy hitelfelvételének egy részét a cég kicsempészte a könyvelésből. De nem a részvényeseket akarta ezzel becsapni, hanem a hitelező bankokat, hogy olcsóbb kamatot számoljanak fel. A részvényesek azonban ezekhez az adatokhoz is hozzáférhettek. Csak épp nem igazodtak el a rengeteg információ között. Még az Enron pénzügyi igazgatója sem értette, miről van szó.

A hidegháborúban Amerika egy zárt országgal állt szemben, rejtvények sokaságát kellett információgyűjtéssel megoldania. Ma is vannak rejtvények, például Észak-Koreával vagy az al-Kaidával kapcsolatban. De a fő veszedelem a rejtély formáját ölti magára. Bobby R. Inman nyugalmazott tengernagy, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főnöke és a CIA volt igazgatóhelyettese egy kongresszusi bizottságnak néhány éve azt mondta: az új korszakban a hírszerzés megújításához elsősorban a külügyminisztériumot kell megerősíteni. Olyan emberekre van szükség, akik el tudnak igazodni az információtengerben.