Marx a vallást a nép ópiumának nevezte. A kínai pártvezetés viszont már nem ragaszkodik az ateista kommunizmushoz. Rájött, hogy csak erősíti hatalmát, ha nem fosztja meg a népet az ópiumtól.

„A Kínai Kommunista Párt újragondolja Marx nézeteit, és azt vizsgálja, hogyan fordíthatja saját hasznára a vallást” – olvassuk az Economist beszámolóját.

Kínában egyre több a hívő. Vidéken leginkább az ősök tiszteletének kultusza és egyéb hagyományos kínai vallások terjednek. De egyre népszerűbb a taoizmus, a buddhizmus, az iszlám, sőt a kereszténység is. „A városokat is elérte a hullám, ahol pedig a többség hagyományosan osztja a párt ateista ideológiáját.” A hivatalos statisztikák 100 millióra, vagyis a népesség közel tíz százalékára teszik a hívők számát, de szakértők szerint ennél is sokkal többen vallásosak.

A hagyományosan az egyházakkal és a hívőkkel szembeni erőszaktól sem visszariadó kínai kommunisták lazítanak korábbi keményvonalas politikájukon. A népi hitek hivatalosan továbbra is babonának számítanak, de a párt hatalmát meg nem kérdőjelező vallásokat hallgatólagosan megtűrik. Általános vallásszabadságról természetesen szó sincs. A megtűrt egyházakat és vezetőiket megfigyelés alatt tartják. A Falun Kung híveit továbbra is börtönbe zárják vagy munkaszolgálatra küldik.

A párt helyi szervezeteinek képviselői örülnek az enyhülésnek, hiszen az egyre népszerűbb vallásokkal szembeni kemény fellépés könnyen tiltakozást válthatna ki, ami kerékbe törhetné pártkarrierjüket. Ráadásul a különböző egyházak gyakran fontos társadalmi feladatokat vállalnak magukra. Kórházakat és iskolát működtetnek, parkokat és öntözőrendszereket hoznak létre, amivel jelentős terhet vesznek le a kommunista vezetés válláról. Vidéken a kommunista hatalom és az egyházak békés egymás mellett élését jól szimbolizálja, hogy gyakran maguk a párttitkárok is részt vesznek a vallási szertartásokon. A helyiek is örülnek az új templomoknak, hiszen fellendítik a turizmust, és munkalehetőséget teremtenek.

„A pártvezetés felismerte, hogy a kommunista ideológia nem érdekli az egyszerű embereket. És ha már úgyis másban hisznek, akkor a párt megpróbálja azzal növelni népszerűségét, hogy aktívan támogatja a vallást.”

„Pan Yue kínai közgazdász már 2001-ben felhívta rá a figyelmet, hogy a párt nem megfelelően viszonyul a valláshoz – írja az Economist. – Azzal érvelt, hogy amikor Marx a nép ópiumának nevezte a vallást, valójában nem azt akarta mondani, hogy a vallás rossz dolog. A vallás ugyanis ugyanolyan jól megfér a szocializmussal, mint a kapitalizmussal. Pan kifejtette, hogy a buddhizmus és taoizmus dinasztiákon keresztül a társadalmi stabilitást szolgálta. Ma pedig a stabilitás a legfontosabb a párt számára.”

Pan javaslata akkor felháborította az ortodox pártvezetést, amely még mindig azt hitte, hogy a kommunizmusban nincs helye a vallásnak. De mára ők is felismerték, hogy tévedtek. Tavaly áprilisban például Kínába invitálták a világ legismertebb buddhistáit (a Dalai Láma természetesen nem kapott meghívót). „A harmónia a szellem tulajdonsága” – hangzott a mottó, amely jól rímelt a párt új jelmondatára: „harmonikus társadalom”. Mindkettő a tisztelet hagyományos kínai követelményére utal, amelynek értelmében nem szabad lázadni a sors rendelése, így a társadalomban betöltött szerep és a fennálló viszonyok ellen.

A kínai kommunista kapitalizmus vezetőinek fülében ez a gondolat sokkal jobban cseng, mint a marxi osztályharc elmélete.