Olaszországban a baloldali kormány csak akkor szilárdíthatja meg helyzetét, ha partnerre lel az ellenzéki kereszténydemokratákban. Máskülönben továbbra is ki lesz szolgáltatva a szélsőbaloldal zsarolásának.

„A baloldal mérsékelt pártjai eddig is partneri szálakat igyekeztek szőni a szenátus ellenzéki politikusaival, de Prodi miniszterelnök ezeket minduntalan szétszakította. Úgy gondolta, hogy a kormánykoalíció csakis akkor marad egyben, ha egy percre sem lankad a feszültség a kormányoldal és az ellenzék között” – írja Angelo Panebianco liberális politológus a Corriere della Sera hasábjain.

Prodi miniszterelnök, miután az államfő nem fogadta el lemondását, így vagy úgy, de megszerzi a bizalmat a parlament két házában. Ezzel azonban csak átmenetileg oldódik meg a kormányválság. A szenátusban csupán az örökös szenátorok szavazatai tartják fenn a kormány többségét akkor is, ha a tucatnyi pártból álló koalíció minden szenátora fegyelmezetten szavaz. Prodi eddigi konfrontatív taktikája valóban egyben tartotta a koalíciót kilenc hónapon át, ámde ez a hidegháborús állapot kitüntetett szerepet juttatott a szélsőbaloldalnak, amelynek két kiszavazó szenátora aztán mégis csak a lemondásba kergette Prodit.

Stabil kormányzásra csakis akkor nyílik lehetősége, ha partnereket talál a túloldalon. Például a Pier Ferdinando Casini vezette centrista kereszténydemokraták között. A szélsőbaloldaliak ezt persze jobbratolódásnak éreznék, de bele kellene nyugodniuk, hogy nincs más választásuk.

Hogy miért nincs, arról Barbara Spinellitől olvashatunk elemzést a La Stampában. Ő Silvio Berlusconi volt miniszterelnök harmadszori visszatérését tartja  a fő veszélynek. Aki Prodit megbuktatja, ezt a mumust hozhatja vissza.

Arról pedig, hogy milyen esélyei vannak a kormánykoalíció és az ellenzéki kereszténydemokraták közeledésének, a La Repubblica közöl elemzést Claudio Tito tollából.

Mint a Metazin is beszámolt róla, az egyébként ujdonatúj olasz választási rendszer megérett a reformra, csak abban nincs egyetértés, milyen legyen a még újabb. Casini kereszténydemokratái a német típusú, arányos képviselet mellett kardoskodnak, öt százalékos bejutási küszöbbel. Ez automatikusan kiiktatná a törvényhozásból a Prodinak ma annyi gondot okozó radikális szervezeteket. Ezért a miniszterelnök nyíltan nem foglalhat mellette állást. Meg is fenyegették, hogy különben megbuktatják.

Csakhogy az egykori kommunista pártból alakult Baloldali Demokratikus Párt egyik alapítóját, D’Alema külügyminisztert így is leszavazta a szenátusban két szélsőbaloldali szenátor. Ebből kerekedett a kormányválság. A baloldali demokratáknak érdemes hát más potenciális partnerek után nézniük. És közölték is, hogy készen állnak a német választási rendszer átvételére. Cserében a Casini-féle kereszténydemokraták életben tartanák a Prodi-kormányt, de csak az új törvény megszületéséig. Utána mindjárt ki is próbálnák, hogyan működik az új rendszer, amelyben ők lennének a mérleg nyelve a két nagy tömörülés, a bal- és a jobboldal között.

A jóindulatú elemzők tehát nehéz feladatra vállalkoznak. Arra próbálják rábeszélni a szélsőbaloldalt, hogy áldozza fel magát a koalíció megmaradásáért, Prodi kormányfőt pedig arról akarják meggyőzni, hogy koalíciója csak akkor lesz tartós, ha nem tölti ki idejét, hanem egy év múlva vállalja a bizonytalan kimenetelű választást.