Sokan szeretnék, ha a pártok végre felülemelkednének a nézeteltéréseken, és az állandó viszály helyett megegyeznének a lényeges tennivalókról. A baj csak az, hogy nem a pártok keltik a megosztottságot, hanem a választók megosztottak a fontos kérdésekben.

„A közkeletű magyarázat szerint az embereknek elegük lett a sárdobálásból. A konszenzusra éhes közép a tavalyi kongresszusi és szenátusi választásokon kinyilvánította, hogy nem kér a politikusok gyerekes vitáiból” – olvassuk Alan Abramowitz politológus és Bill Bishop publicista cikkét a Washington Postban.

A választások után azonban minden maradt a régiben. A republikánusok máris azzal vádolják a többségbe került demokratákat, hogy minden javaslatukat lesöprik az asztalról. A Kongresszus habozás és mérlegelés nélkül leszavazta, hogy további forrásokat különítsenek el, amelyekből Bush elnök újabb csapatokat küldhetne Irakba.

Miért marad el a kiegyezés a pártok között, ha a többség valóban konszenzuskereső politikát szeretne? Az egyik magyarázat szerint a politikusok fittyet hánynak a választók akaratának. De van más elképzelés is: a politikusok tudják, hogy szavazóik valójában egyáltalán nem akarnak kiegyezést és kompromisszumot. Abramowitz és Bishop szerint egy nemrég készült közvélemény-kutatás az utóbbi magyarázatot támasztja alá.

A Cooperative Congressional Election Study egy 24 000 amerikai megkérdezésével készített reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogy mit gondolnak az emberek a legfontosabb politikai kérdésekről: az iraki háborúról, a globális felmelegedésről, az egészségbiztosításról, a minimálbérről, a bevándorlókról, a melegek házasságáról, az abortuszról.

Az eredmény tulajdonképpen nem igazán meglepő. A demokraták 85 százaléka szerint hiba volt megtámadni Irakot, míg a republikánusoknak csak 18 százaléka gondolja így. A többi kérdésben is hasonlóan megosztottak az emberek. A demokraták támogatják az abortuszt, a melegek házasságát, a globális felmelegedés elleni harcot, a republikánusok többsége nem.

„Ha a válaszokat egy liberális-konzervatív tengelyen helyezzük el, akkor a demokratákra szavazók 86 százaléka a liberális oldalra, a republikánusok támogatóinak 80 százaléka a konzervatív oldalra kerül. Középen mindössze 10 százalék marad.”

De akkor hogyan lehetséges, hogy a megosztott választók mégis azt mondják, hogy szeretnék, ha végre konszenzus alakulna ki a politikusok között? Bizonyára úgy, hogy mindkét oldal olyan konszenzusról álmodozik, amelyben a másik oldal végre belátja tévedését, és felhagy az állandó ellenkezéssel.