A globalizáció hívei és ellenzői egyaránt tényként fogadják el, hogy a tőkét nem érdeklik az országhatárok. A statisztikák azonban egészen mást mutatnak.
„A jó ötletek terjedését nem gátolják a határok. A szegény országokba is eljut az információ, amely eddig csak a fejlett országokon belül volt elérhető. Így kisebb cégek is nyújthatnak olyan szolgáltatásokat, amelyekre ma még csak az óriásvállalatok képesek. Az információs forradalom demokratizáló és felszabadító hatású: csökkenni fog a nagyok és kicsik, gazdagok és szegények közötti különbség” – foglalja össze a globalizáció híveinek alapelveit Pankaj Ghemawat, a Harvard Business School tanára a Foreign Policyben.
A globalizáció ellenzői szintén abból indulnak ki, hogy az információ, a tőke és a munkaerő szabadon mozog az országhatárokon keresztül, csak ők ezt rossz és káros jelenségnek tekintik. „Van, aki jó dolognak tartja a globalizációt, mert az emberiséget megosztó ősi törzsi ellentétek végét reméli vagy mert a globális kereskedelem erősödését várja tőle. Mások keseregnek a globalizáció miatt: attól félnek, hogy mindenki ugyanolyan ételeket fog majd fogyasztani. Mindkét oldalra jellemző, hogy érzelmek, és nem észérvek alapján ítél. Egyvalami azonban közös a két oldalban: mindkettő téved.”
A globalizációval kapcsolatban az elmúlt néhány évben könyvtárnyi irodalom jelent meg. A Library of Congress adatbázisa szerint a kilencvenes években még csak ötszáz, 2000 és 2004 között viszont több mint négyezer könyv jelent meg a témáról. Az egyik legismertebb szerző Thomas Friedman, aki könyveiben, például az És mégis lapos a Föld címűben a globális kapitalizmus győzelmét ünnepli.
A világ nagyvárosai – Frankfurt, Hongkong, London és New York – valóban a globális tőke és kapitalizmus fellegvárai. De ezek a kivételek. „Mi derül ki a statisztikákból? Az, hogy a gazdaság az országhatárokon belüli kapcsolatokra koncentrálódik.”
„A globalizáció bajnokainak kedvenc mantrája szerint a befektetések nem ismernek határokat. De pontosan mekkora is a külföldi befektetések aránya? A helyzet az, hogy a világ működőtőke-befektetéseinek csak 10 százaléka külföldi eredetű.”
A népesség, az információforgalom, az oktatás, a jótékonysági adományok, a tőzsdei befektetések esetében szintén a belföld a meghatározó. Egyedül a kereskedelemben közelíti meg a külföldi kapcsolatok aránya a 20 százalékot. A telefonbeszélgetések és az internetforgalom döntő többsége most is az országhatárokon belül zajlik.
Az országhatárokat és a nemzeti gazdaságokat a kormányok is védik. Még Amerikában és Európában is terjed a szelektív globalizációs szindróma – adta hírül tavaly a Metazin.
Az elmúlt év során az Egyesült Arab Emirátusok állami tulajdonában lévő Dubai World Ports megvásárolt egy brit céget, és vele hat amerikai kikötő üzemeltetési jogát. Bush elnök hiába próbálta meggyőzni a képviselőket és a szenátorokat, hogy nem jár nemzetbiztonsági kockázattal az üzemeltetési jog arab kézbe adása. Még saját pártját sem sikerült maga mellé állítania. A republikánus és demokrata honatyák összefogtak, és elsöprő többséggel leszavazták az üzlet jóváhagyását.
Európában is reneszánszát éli a gazdasági patriotizmus. Lakshmi Mittal, az indiai acélmágnás vételi ajánlatot tett az Arcelor részvényeire. A luxemburgi és a francia miniszterelnök közös nyilatkozatban emelt szót az acélipari óriásvállalat eladása ellen. A francia kormányfő törvénnyel akarta elejét venni a hasonló eseteknek. A jogszabály tételesen felsorolná, hogy melyek a francia kézben tartandó üzletágak. A „Franciaország érdekét az európai érdekek elé helyező” kormány nemrég azt is megakadályozta, hogy az olasz Enel megvásárolja a Gaz de France-ot. Ez módfelett fölbosszantotta Romano Prodit, aki még a tavaly áprilisi olasz választások előtt azzal fenyegetőzött, hogy győzelme esetén megakadályozza a francia cégek olaszországi tulajdonszerzését. Korábban London is határozott fellépést helyezett kilátásba, amikor elterjedt a hír, hogy a Gazprom meg akarja szerezni az egyik legnagyobb angol gázszolgáltatót. A spanyol kormány pedig azt próbálta megakadályozni, hogy a német E.ON megvásárolja a spanyol energiaszolgáltatót, az Endesát.
„Elég nyilvánvaló, hogy az állítólag határok nélküli világban mégiscsak milyen fontosak a határok a legtöbb embernek” – vonja le a következtetést Ghemawat. A globalizáció bajnokai által ünnepelt világ nem létezik. Óriási hibát követnek el azok a kormányok, amelyek bedőlnek a retorikának, és a friedmani globális kapitalizmus kényszerzubbonyára hivatkozva nyakló nélküli deregulációba és privatizációba, az állami szerepvállalás csökkentésébe, a jóléti állam kíméletlen lefaragásába fognak.
„A globális kapitalizmus kényszerzubbonyának szorításában a gazdasági kérdések egyre fontosabbá válnak, a politika viszont egyre mellékesebbé. Az a politikus, aki ezt elhiszi, vagy ami még rosszabb, ezen az alapon hoz döntést, nemcsak ártalmas, hanem veszélyes is.”