A jobboldali jelölt kivételével a francia elnökválasztás minden esélyese kapitalizmus- és liberalizmus-ellenes programmal állt elő. Franciaországban nincs mérsékelt, európai baloldal, csak szocialisták, marxisták és leninisták.
„Amikor Ségolène Royal februárban nyilvánosságra hozta programját, a legtöbb elemző azt akarta tudni, miből futja majd a szocialista elnökjelölt ígéreteinek megvalósítására” – olvassuk Henri Astier cikkét az openDemocracy webmagazinban.
Royal száz pontból álló programjában többek közt a minimálbér 20 százalékos emelését, a munkanélküli segély jelentős növelését, államilag támogatott állásokat, a munkavállalókat az eddiginél is jobban védő törvényeket, a közműszolgáltatók állami tulajdonba vételét, és a tőkejövedelmek megadóztatását ígérte.
A szocialista elnökjelölt minden bajon még több állami beavatkozással és újraelosztással akar segíteni „Csupa olyan terv, amelyet már szinte minden európai baloldali párt régen elfelejtett” – idézi az Economist helyzetértékelését Astier.
Nyilvánvaló, hogy Royal nem a közepet célozta meg szocialista programjával, hanem a baloldalt akarta maga mögé állítani. „Máshol egy ennyire radikális szocialista programra azonnal lecsapnának a közép támogatására ácsingózó mérsékeltek.” A szocialista jelöltet azonban nem középről, hanem balról éri a legtöbb bírálat. „Royal baloldali kritikusai nem szociáldemokraták, hanem még nála is balosabbak.” Ők még mindig Marxnál és Leninnél tartanak.
A mérsékeltek azért nem csapnak le a lehetőségre, mert ők is balra kacsintgatnak. „Annak megértéséhez, hogy mennyire balra húz a francia politika, elég csak felidézni, hogy François Bayrou, a centrista jelölt főtanácsadója az a Jean Peyrelevade, aki nemrég úgy vélekedett a Le Monde hasábjain, hogy „a kapitalizmus fenntarthatatlan, mert képtelen az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartására, és az államokon belül és között egyaránt túlzott egyenlőtlenséget teremt.”
„Ilyen centristák mellett nem csoda, hogy a szocialisták vörösök” – véli Astier. Kivált, ha még a jobboldal sem riad vissza egy kis kapitalizmuskritikától.
A kérdés az, hogy vajon a társadalom is ennyire balra húz-e. Könnyen lehet, hogy erről van szó. Astier szerint viszont az sem kizárt, hogy létezik mérsékelt baloldal, csak éppen senki sem képviseli a politikában.
„A középbal létezésének legnyilvánvalóbb bizonyítéka az értelmiség.” Alain Finkielkraut, André Glucksmann, Pascal Bruckner, Bernard-Henri Lévy befolyásos értelmiségi köre sokkal közelebb áll az európai mérsékelt baloldalhoz, mint a politikusok – állítja Astier.
Csakhogy a mérsékelt balos értelmiség is megosztott. Lévy a szocialista elnökjelöltet támogatja. Néhányan Bayrout, a centristát. Finkielkraut nem árulja el, hogy kit. Glucksmann és Bruckner pedig Nicolas Sarkozy, a konzervatív jelölt mögé sorakozott fel. Finkielkrautot és Glucksmannt a baloldali értelmiség már reakciósnak is bélyegezte, és kitagadta soraiból.
Astier szerint azonban az idő a mérsékelt, nem szocialista baloldalnak dolgozik. Mert az nem lehet, hogy a francia politika az örökkévalóságig a régi és idejét múlt szólamokat fújja.