Anthony Giddens, Tony Blair korábbi tanácsadója szerint ha a baloldal ismét választást akar nyerni, meg kell adóztatnia a gazdagok vagyonát. Különben a szegények érdekét zászlajukra tűző jobboldali konzervatívok balról előznek.
„A régi baloldal hívei a jelek szerint egyszerűnek látják az egyenlőtlenség csökkentését: el kell venni valamennyi pénzt a gazdagoktól, és oda kell adni a szegényeknek. De a gazdagok, akárhogyan definiáljuk is őket, aprócska kisebbség csupán. Ha több adót kell tőlük szedni, annak más célja is legyen a puszta újraelosztáson túl, különben nem sokat változtat a strukturális problémákon, amelyek miatt ma az Egyesült Királyságban nagy az egyenlőtlenség” – írja Anthony Giddens a New Statesmanben.
Londonban küszöbön áll a régóta esedékes kormányfőváltás. Tony Blair, régi ígéretét beváltva Gordon Brown pénzügyminiszternek adja át a miniszterelnöki posztot. Valamikor ketten együtt szakítottak a hagyományos baloldali felfogással és vezették centrista pozícióba – valamint kormányra – a Munkáspártot. A fordulat ideológusa, a London School of Economics volt rektora, Anthony Giddens most jelentette meg Ön a következő, Mr Brown, avagy hogyan győzhet ismét a Munkáspárt című könyvét, és ennek fő gondolatait foglalja össze a New Statesmanben.
Giddens azt ajánlja, hogy a brit kormányzó párt az egyenlőtlenség csökkentését tűzze ki célul. De hozzáteszi, hogy mindeközben a Munkáspárt nem kerülhet szembe a vállalkozókkal, mert ők a fejlődés motorja. A gazdagok megadóztatásának csak akkor látja értelmét, ha az szociális intézkedések egész sorozatába illeszkedik. A szükséges változásokat Giddens tizenhat pontba sorolja, és ezek közül csak az utolsó tér ki arra, hogy a Munkáspárt nem nézheti tétlenül a jövedelmi különbségek fokozódását.
Az első tizenöt pont a munkanélküliség mérséklésétől a lakhatási problémák enyhítésén át a szegény sorsú fiatalok iskoláztatásáig a szegénység számos tényezőjére vázol fel gyógymódot, meglehetősen nagy vonalakban.
A gazdagok vagyonadójáról viszont Giddensnek aránylag részletes elképzelései vannak. Ha a gazdagok körét a leggazdagabb öt század százalékban határoznánk meg, és az ő vagyonukra igen magas adót vetnénk ki, úgy, hogy már az egymillió fontnál nagyobb értékű vagyonokat meredek progresszivitású adó sújtaná, akkor az államkassza nagyobb bevételre tenne szert, mintha másfélszeresére emelné a százezer fontnál többet keresők jövedelmi adóját.
A vagyonadóból befolyó pénzt látványosan valamilyen esélyegyenlőségi kezdeményezésre, például a szerény sorból származó fiatalok egyetemi oktatására kellene fordítani.
Giddens kitér arra is, hogy a konzervatívok javaslatával ellentétben nemhogy illetékmentessé nem kell tenni az örökösödést, hanem a nagy örökségek esetén növelni kellene az illeték ma hat százalékos kulcsát.
Giddens a nyolvanas években arra jött rá, hogy az osztályszemléletű hagyományos baloldal nem győzhet a gazdasági növekedésről gondoskodó konzervatívokkal szemben. Most újabb, éspedig baloldali fordulatot sürget: ezúttal a nagyobb társadalmi egyenlőség a cél. És az új fordulat sem független a Konzervatív Párttól. Giddens arra figyelmeztet ugyanis, hogy a David Cameron vezette konzervatívok balról akarnak előzni.
„Kitől származik a következő idézet? – teszi fel a találós kérdést. ’Meg kell mutatnunk, hogy a dolgozók, nem pedig a gazdagok érdekét képviseljük!’ Nem, nem Tony Blairtől, és nem is Gordon Browntól, hanem David Camerontól. A Munkáspártnak ehhez kell tartania magát.”