A baloldali guruk szerint valami nincs rendben a médiával. Egyesek a médiacézároktól, mások a demokratikus nyilvánosságot aláásó túl sok csatornától óvnak. A konzervatív médiajogász szerint azonban csak irigyek a népszerű jobboldali csatornákra.
„Az emberiség történetének zömét az információ szűkössége jellemezte. A hírek lassan vándoroltak mezőről mezőre, faluról falura. Még a nyomtatás feltalálása után is csigalassúsággal jutottak el egyik településről a másikra. Kevés volt az írástudó, és ők sem sok nyomtatott anyaghoz fértek hozzá. A mai hihetetlen információbőségről korábban csak tudományos-fantasztikus regények szerzői álmodoztak” – olvassuk Adam D. Thierer médiajogász cikkét a City Journal konzervatív magazinban.
„Ma mindenki olyan médiát fogyaszt, amilyet akar, hála az egyre több tévécsatornának, rádiónak, újságnak, magazinnak és az internetnek. A média csordultig teli bőségszaruja jó hír a szabad társadalomnak – gondolnánk. Mégis sokan elégedetlenek a médiával, főleg a baloldalon.”
A média baloldali bírálói két érvet szoktak felhozni a sajtóban uralkodó viszonyok ellen. Egyesek azt állítják, hogy hiába a tömérdek tévé- és rádióadó, újság és internetes hírportál, ha a nagyobb nézettségűek néhány médiacézár tulajdonában vannak. Előszeretettel példálóznak Rupert Murdoch konzervatív médiabirodalmával.
Thierer szerint azonban a statisztikák nem igazolják ezeket az aggodalmakat. A Szövetségi Hírközlési Hatóság (FCC) adatai szerint 2000-ben nem csak több volt a tévécsatorna, a rádióadó és az újság, mint negyven évvel azelőtt, hanem ezek több tulajdonos kezében is összpontosultak.
A baloldali kritikusok másik része inkább azért elégedetlen, mert túl sok csatorna áll rendelkezésre. Ez az álláspontja többek közt Cass Sunstein jogászprofesszornak is, aki attól tart, hogy a kollektív beszűkülés aláássa a demokráciát. Mindenki csak olyan emberekkel érintkezik, és olyan véleményekkel találkozik, akik és amelyek megerősítik saját álláspontját. A mérsékeltek csak mérsékelt, a radikálisok radikális, az ateisták ateista, a neonácik neonáci oldalakat látoganak.
„Sunstein és az információtúltengés többi liberális kritikusa azt sugallja, hogy jobb volt, amíg a média nem burjánzott el.” De tényleg tájékozottabbak voltak az emberek, amikor csak néhány újságot olvastak, és nem volt három, egész nap nézhető hírcsatorna? – vitatkozik Thierer.
Thierer szerint a baloldal aggodalma az irigységgel magyarázható. „A média baloldali kritikusainak ellentétes álláspontot képviselő két csoportját az elitizmus köti össze. A médiabőség több teret biztosít a népszerű jobboldali nézetek megjelenésének.” Elfogadhatatlannak, sőt igazságtalannak tartják, hogy a jobboldali hírcsatornák és műsorok népszerűbbek, mint a baloldaliak.
A médiaegyensúly érdekében ezért a „baloldali autoritáriusok” időről-időre olyan javaslatokkal állnak elő, amelyek szavatolnák, hogy nekik is jusson elég figyelem. A liberális, de nem doktriner Sunstein például azt ajánlotta, hogy az állam kötelezze a honlapokat az eltérő véleményeket tükröző honlapok felé vezető linkek elhelyezésére. Dennis Kucinich demokrata párti elnökjelölt-aspiráns nemrég javaslatot tett a pártatlanság-elv újbóli bevezetésére. Az 1987-ig érvényben lévő szabály értelmében minden tévé- és rádióadó köteles volt részrehajlás nélküli és kiegyensúlyozott tájékoztatást adni a fontos közügyekben.
A liberálisok arról akarják meggyőzni az embereket, hogy a konzervatív adók előnye a piac rossz működésének vagy a médiacézárok összeesküvésének eredménye. „Pedig mindez egyszerűen a nézők döntésének a következménye – írja Thierer. – Ráadásul a média baloldali kritikusainak véleményét a legkülönbözőbb médiaorgánumok ismertetik. Úgy látszik, nekik ez sem elég. Addig nem nyugszanak, amíg nem nézzük, olvassuk, hallgatjuk mindannyian azt, amit ők szeretnének.”