A második világháború hagyatéka, hogy Franciaországban ötven éven át nem volt igazi jobboldal. Ennek most vége. A jobboldali fordulat egyik szellemi atyja szerint a konzervatív győzelem lehetővé teszi a baloldal megújulását is.

„Nicolas Sarkozy megválasztásával Franciaország ugyanolyan neokonzervatív fordulatba kezdett, mint amilyen Margaret Thatcher Nagy-Britanniájában, Ronald Reagan Amerikájában, José Maria Aznar Spanyolországában és Silvio Berlusconi Olaszországában ment végbe" – olvassuk a konzervatív Le Figaróban.

A Metazin is beszámolt róla, hogy a francia jobboldal, miután évtizedeken keresztül baloldali jelszavakkal nyert vagy vesztett választást, újabban visszatalált a hagyományos konzervatív értékekhez.

A Le Figaro hasábjain most a jobboldali fordulat egyik szellemi előkészítője értekezik arról, miért is szégyellte a jobboldal mindezidáig hagyományos értékeit, a tekintélyt, a munkát, a családot, az érdem megbecsülését. A szerző, Thierry Wolton esszéista két kötetet is megjelentetett arról, hogy Franciaország baloldali komplexusban szenved, illetve, hogy Franciaország negatív kivétel a reformálódó nyugati világban.

Wolton 1945-re vezeti vissza a jobboldal szégyenlősségét. A háború végén Franciaország legyőzöttből hirtelen győztes állammá vált. A náci megszállók kiszolgálásáért az új köztársaság alapítói a hagyományos jobboldalt tették felelőssé. Pedig a háború kezdetén – – egészen 1941 közepéig – – a kommunisták a szovjet-német együttműködést támogatták. Ezt viszont feledtette a fegyveres ellenállásban való részvételük, és de Gaulle tábornoknak szüksége volt rájuk az új rendszer legitimitásához. Az új Franciaország erkölcsi alapjait ez a gaulle-isták és kommunisták közötti konszenzus határozta meg, és ezért a hagyományos jobboldali értékek kiszorultak a közéletből. Wolton szerint Jacques Chirac elnök is mindvégig engedett a baloldali zsarolásnak. Ezzel szakított Sarkozy.

A 2007-es elnökválasztási kampányban a baloldal meg is próbálta őt a régi klisék szerint fasisztoidnak bélyegezni. De Sarkozy nemzedékére már nem lehetett rásütni, hogy bármi köze lehetne a németekkel kollaboráló Pétain-rezsimhez.

Ha Sarkozy reformjai megvalósulnak, a baloldal sem maradhat változatlan. Tony Blair a konzervatívok reformjainak köszönhetően újíthatta meg a brit Munkáspártot. Zapatero, a szocialista spanyol miniszterelnök azért tudta középre kormányozni pártját, mert közben Aznar megreformálta a jobboldalt. Az olasz jobboldal újjáalakulása nyomán a Prodi miniszterelnök vezette baloldal szintén a mérsékeltek felé nyit.

Ségolène Royal, a vesztes szocialista elnökjelölt az utolsó pillanatban megpróbált középre helyezkedni, ez a lépés azonban nem volt hiteles. Az elvesztett elnökválasztás után most idő és alkalom nyílik rá, hogy a baloldal szakítson marxista beidegződéseivel. Így végül még akár a szocialisták is hasznát láthatják a Sarkozy-féle fordulatnak.