A hétköznapi jelenségeket a közgazdaságtan eszközeivel vizsgáló kutatások nagyon népszerűek. A hagyományos gazdasági témák közben mintha háttérbe szorulnának. Mi lesz, ha a „flúgos közgazdászok” eluralják a közgazdaságtant?

„Hogyan lehetséges, hogy egyre több közgazdászhallgató, aki azért iratkozott be Amerika legjobb egyetemeire, hogy megoldást találjon a világ nagy problémáira – a szegénységre, az egyenlőtlenségre, a munkanélküliségre –, végül tudományos találós kérdésekkel kezd foglalkozni?” – teszi fel a kérdést Noam Scheiber, a New Republic publicistája.

Mostanában egyre több közgazdász foglalkozik a gazdaságtan komoly és súlyos problémái helyett a szélesebb közönség érdeklődését is felkeltő kérdésekkel. A terület legismertebb képviselőjéről, Stephen D. Levittről, a Flúggazdaságtan című bestseller szerzőjéről a Metazin is beszámolt.

A kerti úszómedence vagy az otthon tartott fegyver veszélyesebb a gyerekekre? Mi a közös a Ku-Klux-Klan tagjaiban és az ingatlanügynökökben? Miért él anyjával a drogdílerek zöme? Hogyan függ össze az abortusz engedélyezése az erőszakos bűncselekmények számának csökkenésével? Miben hasonlítanak a tanárok és a szumóbirkózók? Ilyen kérdések foglalkoztatják a „flúgos közgazdászokat”.

Levitt munkáiból hiányoznak a bonyolult ábrák és a nehezen érthető elméleti fejtegetések, sőt a lábjegyzetek is. „Nem sokat konyítok a közgazdaságtanhoz. Matekból sem vagyok túl jó. Fogalmam sincs, hogy emelkednek-e a részvények, hogy növekedik-e a gazdaság, hogy rossz dolog-e a defláció, vagy hogy milyen a jó adórendszer” – vallotta be egy interjúban.

Scheiber elismeri, hogy a mikroökonómia módszereinek alkalmazása szociológiai jelenségekre gyakran igen szórakoztató és szellemes foglalatosság, és kis dózisban adagolva jót tesz a közgazdaságtan megítélésének is. „Ha néha a közgazdasági elméletet olyan kontextusban alkalmazzuk, amelyet a köznapi emberek is értenek, az segít meggátolni, hogy a közgazdaságtan haszontalan ezotériává váljon.”

Azt azonban már aggasztónak tartja, hogy közben a hagyományos közgazdasági témák háttérbe szorulnak. Egyre több diák ír a flúgos közgazdászok témáiba vágó dolgozatot, és egyre kevesebben mélyednek el a nagy gazdasági kérdésekben.

Ennek egyrészt az az oka, hogy a közgazdászok elbizonytalanodtak módszereik megbízhatósága felől. „A közgazdaságtan régen tudománynak számított. Aztán egyszer csak gyötörni kezdte a közgazdászokat a kínzó kérdés, hogy mi van akkor, ha ők sem képesek egzaktabb állításokra, mint egy irodalmár?” Ezért inkább felhagytak a nagy kérdésekkel, és szerényebb problémákra keresték a választ. Nem kétséges, hogy könnyebb és kevésbé kockázatos szellemes tanulmányt írni az utónevek és a siker közötti kapcsolatról, mint a gazdasági válságok természetéről értekezni.

A flúggazdaságtan terjedésének másik oka, hogy a hagyományos kutatás rengeteg időt és energiát igényel. Erre manapság a fiatal tudósok aligha érnek rá. Csak akkor remélhetnek egyetemi karriert, ha rengeteget publikálnak. „Hány év alatt sikerült Madame Curie-nek tiszta rádiumot előállítania? Két vagy három év alatt? Tanszékünk diákjainak azt javasoljuk, hogy ha egy problémát nem tudnak egy hónap alatt megoldani, akkor inkább felejtsék el. Ha Madame Curie-nek is ezt mondták volna, akkor ő sem jött volna rá soha semmire” – panaszkodott Jim Heckman Nobel-díjas közgazdász, aki nagyon rossz szemmel nézi, hogy egyre több fiatalt fertőznek meg a flúgos közgazdászok.

Pedig még Levitt is elismeri, hogy a közgazdaságtannak ártana, ha mindenki olyan marginális kérdésekkel foglalkozna, mint ő. „Szükség van az alapkutatásokra ahhoz, hogy a periférikus kérdéseket egyáltalán érdemes legyen feltenni. Nem tartom kívánatosnak, hogy a közgazdaságtant a hozzám hasonló dilettánsok uralják.”