Egy telefonlehallgatás ritka bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy Olaszországban politikai szolgálatokért állami kinevezés jár. A leleplezetteknek hajuk szála sem görbült. Egy készülő törvény talán eléri, hogy ne a törvénysértés legyen a szabály.

„Miután mindannyian beleláthattunk ennek az ártalmas vírusnak a működésébe, mi történt? Semmi az égadta világon. De mit is várhattunk? Talán, hogy a tartományi tanács elbocsátja vagy legalább meginti a hűtlen vezetőt? Ugyan kérem! Hiszen hűséges fegyvertársuk. Vagy hogy tán a választók legközelebb elzavarják a becstelen tanácsnokot? Dehogy. Hisz a guelfek és a ghibellinek országa vagyunk. Itt mindenki úgy szavaz a pártjára, mint ahogy a stadionban viselkednek a drukkerek: mindig a maguk csapatának szurkolnak, akár jó játékosokból áll, akár nem” – írja Piero Ichino munkajogász az Il Corriere della Serában.

Lombardia tartomány jobboldali vezetésének egyik tanácsnoka egy évvel ezelőtt felháborodottan kérte számon a hivatal egyik vezetőjétől, hogy késlekedik egy kórházigazgató kinevezése, holott a jelöltnek „nagy hasznát veszi” az éppen zajló választási kampányban. A tisztviselő ijedten bizonygatta, hogy ő aztán tényleg hű embere a koalíciónak. A reklamáció nem volt hatástalan, az egyébként nyilván kiváló orvost legott kinevezték kórházigazgatónak, habár nem elsősorban kiválósága okán. A baloldali Ichino nem firtatja, hogyan kerülhetett nyilvánosságra a – bizonyára gazdasági bűncselekmények után kutató – pénzügyőrség által lehallgatott kompromittáló beszélgetés. De nem állítja, hogy az ehhez hasonló esetek csak a jobboldalon fordulnának elő.

Ichino felháborítónak tartja, hogy a történteket a jelek szerint senki sem tartja felháborítónak. Lehet, hogy valaki mégis büntetőeljárást indít, de ez esetben is hosszú éveket kell várni az ítéletig. Akkor talán fegyelmit indít majd a közhivatal. Magától viszont a nyilvánvaló bizonyíték láttán sem mozdul. És nem csupán azért, mert politikai kinevezettek állnak az élén. Hanem azért sem, mert az állampolgár is beletörődött már ebbe a helyzetbe.

Ichino ezt öngyilkos tehetetlenségnek nevezi, és úgy látja, hogy volna megoldás. Az állami hivatalokban független biztosnak kellene működnie, aki az állampolgárokat képviselné, és gondoskodna az intézmények átláthatóságáról.

A politikai kinevezés bizonyított esetében például intézkedésre szólítaná fel a hivatali elöljárót, ha pedig nem történne semmi, az Állami Számvevőszékhez fordulna, amely Olaszországban szankciót is kiszabhat.

Ettől persze a becstelen politikus még megtarthatná az állását. Őt csak a lakosság vagy a bíróság büntetheti meg. De egy ilyen biztos jelenléte támaszt adhatna a köztisztviselőknek ahhoz, hogy elhárítsák az illetéktelen politikai beavatkozást.

Ezt célozza a Független Közalkalmazotti Hatóságról szóló törvényjavaslat. Az új hatóság sem lesz persze képes mind a hárommillió közhivatalnoknak a körmére nézni. De képviselője jelen lesz a hivatalokban, és legalább évente egyszer nyilvános jelentést kell írnia. 

Ichino sokat vár az új intézménytől. Most már csak azt kellene kitalálni, miképp lehet megakadályozni, hogy a pártok a maguk embereit ültessék majd be a független hatóságba. Mert nyilván azon lesznek, ha másért nem, hát azért, hogy ne az ellenfél ültesse be az övéit.