A szegények nevében fellépő milliomos politikusokat sokan hiteltelennek tartják. A rossz körülmények között élők érdekét csak nincstelenek képviselhetik? Nem, de azért sokakat bosszantanak a szegénység elleni harc milliárdos élharcosai.

„Amerikában a szegényekért harcoló dúsgazdag politikusok kritizálása nemzeti sportnak számít” – olvassuk Conor Clarke cikkét a Guardian online kiadásának véleményrovatában.

A 2008-as elnökjelöltségért ringbe szálló politikusok nemrég nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy többen multimilliomosok. Rudy Giuliani, a republikánus jelöltség esélyese több tízmillió dollár felett rendelkezik. Mitt Romney közel 250 millió dollárra (45 milliárd forint) becsülte vagyonát. A demokraták sem sokkal maradnak el tőlük: Barack Obama tavaly közel 1 millió dollárt keresett, John Edwards pedig 30 millió dollárnyi vagyont vallott be.

Különösen a szegények érdekében fellépő jómódú baloldali jelölteket vádolják képmutatással. A média előszeretettel csámcsog a demokraták pénzügyein. Legutóbb azzal volt tele a sajtó, hogy John Edwards 400 dollárt fizet egy hajvágásért az elnökjelölti kampányra összegyűjtött pénzből, és 55 000 dollárt (10 millió forint) kapott egy kaliforniai egyetemen a szegénységről tartott előadásáért. „Hogy jön John Edwards ahhoz, hogy a szegények sanyarú sorsáról beszéljen, miközben őt nyilvánvalóan felveti a pénz? − horkantak fel Edwards jobb- és baloldali kritikusai.”

A republikánusok valamivel könnyebb helyzetben vannak. „Nem azért, mintha az ő bőrük alatt nem volna pénz, hanem mert ők nem is állítják, hogy a szegények ügyéért harcolnak.” A jobboldalon a vagyont az üzleti érzék jelének tekintik, amit viszont fontos vezetői tulajdonságnak tartanak.

Clarke szerint nincs rendjén, hogy a szegénység elleni harcot ígérő politikusoktól elvárjuk, hogy maguk is ágrólszakadtak legyenek. „Az ilyen kritikák logikus következménye az lenne, hogy egy adott csoport érdekében csak az szólalhatna fel, aki maga is közéjük tartozik. Így csak az fejezhetné ki joggal aggodalmát a magas gyógyszerárak miatt, aki elmúlt 65 éves.” Jobb bele sem gondolni, hogy milyen következményekkel járna ez a logika a női- és faji egyenjogúsággal kapcsolatos politikai kérdésekben.

Akkor hát minden rendben van a 400 dolláros hajvágással és az 55 000 dolláros honoráriummal? Ezt azért Clarke sem gondolja. „Nem tartom normálisnak azt a kampánytanácsadót, aki jóváhagyta ezeket az összegeket. Az amerikaiak átlagos vagyona 93 000 dollár, éves jövedelme pedig 46 000 dollár, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy az emberek ferde szemmel néznek a vastag pénztárcájú politikusokra.”