Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A bagdadi cenzor

2007. június 22.

Egy évig senki sem tette szóvá, hogy a haditudósítók nem közölhetik halott amerikai katona képét. Irakiét bezzeg nyugodtan. A lapok a tilalom nélkül is nagyjából ezt az elvet követték. Aztán egyikük megszegte a szabályt, és azóta nem szűnik a vita.

Egy évig senki sem tette szóvá, hogy a haditudósítók nem közölhetik halott amerikai katona képét. Irakiét bezzeg nyugodtan. A lapok a tilalom nélkül is nagyjából ezt az elvet követték. Aztán egyikük megszegte a szabályt, és azóta nem szűnik a vita.

„A parancsnokságnak sok volt, hogy vérfolt látszik a padlón, s hogy látszik az elesett katona is. Pedig Leija őrmester halálát tapintattal és a hősi helytállás példájaként mutatták be a tudósítók. A média gyávaságról tett tanúbizonyságot, amikor szó nélkül tudomásul vette a katonai cenzúrát” – írja a média ellenőrzésére szakosodott Fair magazin hasábjain Pat Arnow korábbi iraki haditudósító.

Az eset még januárban történt. A New York Times haditudósítói képes beszámolót közöltek egy tisztogatási műveletről, amelyben egy amerikai osztag parancsnokával orvlövész golyója végzett. Az egyik fénykép azt ábrázolja, hogy két szanitéc hordágyon elviszi a haldokló őrmestert. Pár nappal később Raymond T. Odierno vezérezredes határozott hangú tiltakozó levelet intézett a szerkesztőséghez, s a nagyközönség ebből tudhatta meg, hogy az amerikai „veszteségek” fényképezése tilos, továbbá, hogy az említett kép és a cikkhez mellékelt videotudósítás közzétételével a lap munkatársai a hadsereggel kötött írásbeli megállapodást is megsértették. A lap erre elnézést kért a halott őrmester családjától, és levette a világhálóról a kifogásolt képet. A Fair most a nyomtatott lapról készített fénymásolatban közzéteszi a fotót. A videotudósítás szintén letölthető az internetről.

Azóta a New York Times már bírálta a hadsereg által elrendelt tilalmat, mondván, hogy emiatt a háborúból hazatérő katonák olyan országba érkeznek, amelynek lakossága édeskeveset tud arról, min mentek keresztül Irakban.


A halottak és a sebesültek bemutatása persze kényes sajtóetikai téma, de ami az amerikai oldal sebesültjeit és halottait illeti, a média eddig is nagyon jól tudta, mi a dolga. A tilalom nem is ezért volt szükséges. A Fair sejtése szerint a vietnami háború példája lebegett a parancsnokság szeme előtt. Akkor a sebesült katonák és a hadikoporsók látványa a háborúellenes tiltakozást erősítette.

Ebből következik – írja Arnow –, hogy a szenvedő amerikai katonák látványának eltitkolása viszont a háború támogatásának minősül. Márpedig az amerikai sajtó kezdettől fogva csak elvétve mutatott sebesült amerikai katonát, halottat egyáltalán nem. A koporsók fényképezése pedig korábban is tilos volt. A 2006 májusában kiadott új rendelkezés csak a halottak fényképének közlését tiltja, a sebesültekét nem. Már amennyiben a közléshez a sebesült előzetesen hozzájárult. Ez eléggé megnehezíti a dolgot, de időnként azért meg-megjelent egy sebesült katona fényképe, és nem lett belőle baj. Egészen a New York Times esetéig.

Az egymást öldöklő irakiak látványa viszont a mai napig mindennapos az amerikai sajtóban. Azoknak az irakiaknak a bemutatása azonban, akiket amerikai katonák öltek meg, tabu. Kivéve egy-két különösen híres terrorista esetét.

A Washington Post nemrégiben éppen ilyen felvételekre akadt egy vizsgálóbizottság anyagában. Nem hozta őket nyilvánosságra. A szerkesztőség „túlságosan naturálisnak” minősítette a képeket, és arra is hivatkozott, hogy a haditengerészet képviselői felzaklatónak találták a felvételeket, amelyek aknavetővel eltalált lakásokat és közelről leadott lövések nyomát ábrázolták emberi testeken.

Az amerikai tudósítók a helyi parancsnokság segítsége nélkül persze nem juthatnának az események közelébe. De ha elfogadják a cenzúrát, hamis képet festenek a háborúról.