Amerikában egyre befolyásosabb erők követelik az üzleti biztosítókra bízott egészségügyi rendszer reformját. A példakép Európa, ahol nagyobb az állami szerepvállalás. De az európai egészségügy sem egészen egészséges.

„Az Atlanti-óceán túloldalán – Franciaországban, Nagy-Britanniában, és az Óvilág többi országában réges-rég belevágtak az általános betegségbiztosításba, és működtetik is a mindenkire kiterjedő rendszert, bár változó sikerrel” – írja a Business Weekben Kerry Kapell.

Az Egyesült Államokban egyre nagyobb nyomás nehezedik a törvényhozókra és a kormányzatra annak érdekében, hogy újfajta egészségbiztosítási modellt vezessenek be. Az üzleti biztosítókra épülő mai rendszer ugyanis egyre drágább, és egyre több polgárt hagy biztosítási fedezet nélkül.

Michael Moore protesztfilm-rendező legutóbbi művét, a Sickót a biztosítási rendszer kritikájának szentelte. A baloldali Michael Moore is az európai rendszerben látja a megoldást.

Azt eddig is tudtuk, hogy Amerikában költik a világon a legtöbbet az egészségügyre (a bruttó hazai termék 16,5%-át). Az eddigi tanulmányok a várható élettartammal mérték az egészségügy teljesítményét, és arra a következtetésre jutottak, hogy az európai átlagnál kétszerte többet költő amerikai rendszer nem eredményesebb. Egy vadonatúj tanulmány sok egészségügyi mutató alapján rangsorol hat élenjáró országot, és szinte minden téren az Egyesült Államok foglalja el az utolsó helyet.

Ennek ellenére Kapell nem lát Európában olyan modellt, amelyet Amerika minden további nélkül átvehetne. Igaz, a francia rendszerről azt tartja, hogy közel áll az ideálishoz. A lakosság egészségesebb, mint az amerikai, és az ország fejenként feleannyit költ egészségügyre, mint Amerika.

Az alapvető ellátásnak minősített szolgáltatásokhoz minden francia állampolgárnak joga van, s ezt a munkaadók és a munkavállalók befizetése fedezi. A munkanélküliek helyett a költségvetés fizet. A lakosság mintegy kilenctizede kiegészítő magánbiztosítást is köt azokra az ellátásokra, amelyekre a kötelező állami biztosítás nem terjed ki.

A döntések az orvosok (nem a biztosító) kezében vannak, ugyanakkor az orvosok lényegesen kevesebbet keresnek, mint Amerikában. Egy rendelői rutinvizsgálatért potom 50 dollárt számolnak fel a biztosítónak, igaz, szabad felárat is kérniük, és több mint harmadrészük kér is. Ez adózott jövedelem. Így is egyharmadát keresik egy amerikai orvos jövedelmének.

A francia példa azt bizonyítja, hogy az állami modellben is lehetséges a szabad orvosválasztás, nem hal ki a magánpraxis, továbbá az üzleti biztosítók is megélnek.

Csakhogy az egészségügyi kassza tavaly ötmilliárd dolláros deficitet termelt. És az új francia kormány máris figyelmeztetett, hogy az idei egészségügyi áremelkedés meghaladja a tervezettet.

A brit helyzet ennél sokkal rosszabb. Az elmúlt hat év során a költségvetés 81 milliárd dollárnak megfelelő összeget pumpált a rendszerbe, mégis súlyos hiányosságok vannak. A műtétre váró britek 41%-a négy hónapig, vagy még tovább áll sorban, Amerikában viszont ez az arány a 10%-ot sem éri el.

A drága rákellenes gyógyszereket az NHS, az állami egészségügyi rendszer gyakran nem tudja megfizetni, emiatt a daganatos betegek ötéves túlélési aránya Nagy-Britanniában sokkal alacsonyabb, mint Franciaországban. Egy asszony perrel kényszerítette ki, hogy a mellrák kezdeti stádiumában hatásos szert felvegyék a térített gyógyszerek listájára. Az éves adag ára 44 ezer dollár (nyolcmillió forint).

A brit rendszerben, ha egyszer nincs pénz egy gyógyszerre, akkor azt senki sem kaphatja meg. Franciaországban a biztosító kifizeti az ár egy részét. Aztán akinek van pénze, pótolja a hiányzó részt. Akinek több a pénze, annak az Atlanti-óceán mindkét partján több az egészsége is.