Gordon Brown, az új brit miniszterelnök rendkívül művelt ember, viszont nem sokra tartja a pusztán elméleti kérdések iránt érdeklődő öncélú értelmiséget. Kik a kedvenc szerzői? Mire lehet következtetni intellektuális irányultságából?

„Gordon Brown napjaink egyik legolvasottabb politikusa. De pontosan milyen az intellektuális beállítottsága és a stílusa? És miképp befolyásolja ez azt, hogy milyen kormányfő lesz belőle?” – teszi fel a kérdést John Lloyd, az angol Prospect magazin publicistája.

Gordon Brown kitűnő diák volt, a doktorátus megszerzése után egy ideig Glasgow-ban tanított politológiát. Politikustársait rendszeresen elkápráztatja tudásával: szinte minden témában otthonosan mozog, és nem akad olyan fontos szerző, akitől nem olvasott volna valamit.

A hetvenes években elsősorban Antonio Gramsci művei voltak rá nagy hatással. Gramsci a húszas években az olasz kommunisták vezetője volt, s a hetvenes években reneszánszát élte a nyugati „új baloldal” körében. Benne látták egy modern, demokratikus szocializmus elméleti alapjainak megteremtőjét.

Brown politikai gondolkodására a mai napig meghatározó hatással van egy gondolat, amellyel Gramsci főművében, az Új fejedelemben találkozott. Csakúgy, mint ifjúkori olasz eszményképe, Brown is kizárólag az olyan elméleti-filozófiai eszmefuttatásokat tartja hasznosnak, amelyeknek valamilyen gyakorlati politikai következménye van, a pusztán szaktudományos szempontból jelentős gondolatmeneteket nem. „Brown lenézi az értelmiséget” – idézi Lloyd a miniszterelnök egyik névtelenséget kérő tanácsadóját.

A miniszterelnök közgazdasági kérdésekben is igen pallérozott. Sokat foglalkozott a globalizációval. Kedvence Martin Wolf Miért jó a globalizáció című műve, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy a globális kereskedelem és piac hozzájárul a szegénység visszaszorításához.

Nemrég megjelent Bátorság című könyvében Brown azokat méltatja, akik nehéz helyzetekben, a veszélyt vállalva hajlandók kiállni az igazságtalanság és embertelenség ellen. A könyvben többek között Nelson Mandeláról, Martin Luther Kingről és Raoul Wallenbergről értekezik.

A nemzeti értékek, a brit nemzeti azonosság tanulmányozásának is figyelmet szentel. Beszédeiben előszeretettel idéz konzervatív szerzőket Edmund Burke-től Winston Churchillen át egészen Roger Scrutonig. Beszédeiben rendszeresen visszatér a szintén inkább a jobboldali politikusok szemében kedves „közösségi értékek” témájára is.

Demokratikus szocializmus, értelmiség-ellenesség, nemzeti értékek, globalizáció, bátorság – milyen politikát vetít előre az intellektuális háttér? Erre a kérdésre már Lloyd sem tudja a választ, de azt ígéri, hamarosan kiderül.