A király lányai ádázul vetélkednek egymással az uralkodó kegyeiért, és hol az egyikük, hol a másikuk férje válik kegyvesztetté. A legújabb kegyvesztett vő váratlanul demokrata hajlamokat fedez fel magában. Nem a Lear király előadásán járunk.

 „Almatiban gombamód szaporodnak az olajpénzből épülő felhőkarcolók. A módos helybéliek és a nyugati olajipari alkalmazottak zsúfolásig megtöltik a bárokat és azokat az éjszakai szórakozóhelyeket, amelyekben drága prostituáltak járnak az időeltolódástól kába ügyfelek kedvében” – írja le a cselekmény helyszínét Hugh Barnes a New Statemenben.

A királydráma főhőse, Nurszultan Nazarbajev elnök (a hajdani Kazah Kommunista Párt utolsó első titkára) elfogatási parancsot adott ki veje, Rahat Alijev ellen, akit jó fél éve még kijelölt utódjának tekintettek. Igaz, egy ízben már Bécsbe száműzte nagykövetnek, de aztán miniszterelnök-helyettesnek hívta vissza. Az év elején ismét Bécsbe küldték, de alig melegedett meg, korrupció gyanújával nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Ezt a gyanút eddig is sokan táplálták, de persze az egész kazah vezetéssel és az összes szomszéd állam vezetőivel szemben. Nazarbajev rezsimje talán annyiban különbözik a többi közép-ázsiai volt szovjet köztársaságétól, hogy mindegyiknél nyíltabban a nepotizmusra épül. Lányai között elkeseredett küzdelem folyik a hatalomért. Az idősebbik, Dariga, a már említett Alijev hitvese Asar néven ellenzéki pártot alapított, amelynek legújabb sikere az volt, hogy tavaly egyesülhetett az elnök pártjával, az Otannal. Húga, Dinara egy Timur Kulibajev nevű pénzmágnás felesége. Alighanem Kulibajev állt Alijev első száműzetése mögött: még 2001-ben apósa tudomására hozta, hogy a másik vő a helyére pályázik. Dariga aztán ügyesen manőverezett, és első miniszterelnök-helyettest csinált a férjéből. De a másik fél sem tétlenkedett, és beárulta Alijevet, mondván, hogy ő raboltatott el két bankvezetőt, akik nem támogatták azt a tervét, hogy felvásárolja az egyik legnagyobb kazah bankot.

Maga Alijev ezt egészen másképp látja. Saját elemzése szerint akkor hívta ki maga ellen a sorsot, amikor közölte apósával, hogy 2012-ben indulni akar az elnöki tisztért. Nazarbajev az idő tájt lesz hetvenkét éves, és amúgy is lejár a mandátuma. Úgy látszik azonban, jó erőben érzi magát, mert – legalábbis a vő szerint – nyomban eltávolította a vetélytársat az országból. Hogy jelen esetben miért fajult elfogatóparancsig az ellentét, arról nem szól a fáma. Mindenesetre ezúttal az elnök Alijev televízióállomását és napilapját is bezáratta. Az meg persze világgá kürtölte a sajtószabadság durva megsértését, és egyben politikai menedéket kért Ausztriában.  

Alijev elmenekült, de nem futamodott meg. Hirtelen készségesen nyilatkozni kezdett olyan nyugati újságíróknak, akik öt éve kérelmezték hiába, hogy interjút kapjanak tőle. Elmondta nekik, hogy szeretné mozgósítani az ellenzéket, bár elismerte, hogy ilyesmi nemigen létezik Kazahsztánban. (Az a kevés ellenzéki, akit az újságok felkutattak Kazahsztánban és a londoni emigrációban, nem kér Alijevből.) A hallása is mintha megjavult volna, egyszeriben értesült ugyanis arról, hogy apósa olykor minden törvényes ok nélkül börtönbe zárat, sőt, meg is kínoztat egyeseket.

A dráma súlyosságát jelzi, hogy Dariga a modern technika jóvoltából telefaxon elvált Alijevtől. Az elhagyott férj azt állítja, az okmányra valaki odahamisította az ő nevét. Nagyjából mindegy. Már csak az a kérdés, a válás lehetővé teszi-e Darigának, hogy versenyben maradjon az utódlásért.

„Minden adott egy vérbeli Shakespeare-i végkifejlethez.”