Az iszlám országaiban vége a stagnálás korának. Lám, mit tesz a liberális gazdaságpolitika és az iszlám elegye. Legalábbis így értelmezi a történteket a kutató, aki egyaránt híve az iszlámnak és a gazdasági liberalizmusnak.

„A 20. század tekintélyuralmi és szocialista rendszerei nyomorra kárhoztatták a muzulmánokat. Mai politikai rendszereik kevésbé elnyomóak és áttértek a piacgazdaságra. Következésképp a muzulmánok előtt is megnyílt a jólét útja” – lelkesedik a párizsi Le Figaróban Guy Sorman, a Rifaa gyermekei. Modern muzulmánok című könyv szerzője.

Becslések szerint 2004 és 2008 között az egy főre eső török nemzeti vagyon egyötödével nő. Ez éppen elég magyarázat arra, miért győzött Erdogan miniszterelnök muzulmán pártja a júliusi választáson. Az előző, világi és etatista kormányok idején az infláció elszabadult és a gazdaság stagnált. A muzulmán demokraták viszont stabilizálták az árakat, és négy év óta egyfolytában 6% körül van a növekedés üteme.

A siker motorjai az európai konkurenciával versenyképes vállalkozók, az „anatóliai tigrisek”. Szinte valamennyien mélyen, olykor egyenesen a miszticizmusig vallásosak. Ők adják Erdogan pártjának bázisát, s a miniszterelnök liberális és Európa-párti gazdaságpolitikája pontosan rájuk van szabva.

Törökország példája nem egyedi: az egész muzulmán világban gyorsul a növekedés. Harminckét iszlám ország növekedési átlaga meghaladja a világátlagot, és még akkor is éppen azzal egyenlő mértékű (5,5%), ha leszámítjuk az olajtermelő országok adatait.

Mindez rácáfol arra a sok évtizedes tételre, hogy az iszlám ellehetetleníti a gazdasági növekedést. Valójában a szóban forgó országokat a szocializmus öröksége húzta vissza: a polgárságot megfosztották javaitól vagy elüldözték, önellátást hirdettek és központi tervezést vezettek be.

Az 1980-as évektől kezdve azonban a liberális gazdaságpolitika kerekedett felül, s ennek meg is lett az eredménye. Az infláció még mindig magas (7,6%), de ha az iszlám világ modernizálja középszerű teljesítményt nyújtó államapparátusát, az infláció is csökken majd, növekedés dolgában pedig utolérhetik a ma éllovas Kínát és Indiát.

Az iszlám kifejezetten megbecsüli az üzleti sikert. Maga a próféta is vállalkozó volt, és áruslányt vett feleségül. Nem véletlen hát, hogy a törökországi iszlám kormánypárt piacgazdaság-párti.

Mindebből a szerző arra a következtetésre jut, hogy a modern iszlámtól nem kell tartanunk. Eszerint az utolérendő példaképtől, Kínától mégúgy sem kell tartanunk, s ez igazán jó hír. Ha igaz.