„A 2020-as évtized első évei rávilágítottak, hogy a nyugati világba integrált autokráciák veszélyt jelentenek. Csakhogy akkor is veszélyesek, ha csak alig vannak integrálva. A sors szerencsétlen fintora lenne, ha a nyugati szankciók mellékhatásaként Kína és Oroszország még agresszívabb vetélytárssá válna, és ezzel megnehezítené, hogy a Nyugat betöltse szerepét a nemzetközi porondon” – írja Ali Wyne geopolitikai elemző a Foreign Affaisben a deglobalizációs folyamatok kapcsán.
Ahogyan a 2008-as válság kapcsán, úgy a Covid-járvány után, majd az Ukrajna ellen indított orosz agresszió nyomán is újra fellángolt a globalizációval kapcsolatos vita. Jobb- és baloldalon egyre többen vélekednek úgy, hogy a globalizáció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem szolgálta a gazdasági fejlődést. A kérdést árnyaltabban látó elemzők is úgy látják, hogy a globális kereskedelem mértéke csökkenni fog, és nagyobb szerep jut majd a gazdasági szuverenitásnak, vagy legalábbis a regionális termelési láncoknak.
A gazdasági nacionalizmust sok kritika éri. Larry Summers, aki a Clinton elnök pénzügyminisztere, egy évtizeddel később pedig Obama elnök idején a Nemzetgazdasági Tanács elnöke volt, élesen bírálta Biden-elnök protekcionista intézkedéseit, mondván, hogy a piacvédelem növeli az inflációt, ezzel pedig rontja a középosztály helyzetét.
De a protekcionizmusnak nemcsak szigorú értelemben vett gazdasági következményei vannak. Wyne rávilágít, hogy a globalizáció visszafordítása elsősorban biztonságpolitikai és külpolitikai célokat szolgál. A hidegháború után általánosan elfogadott nézet szerint a kereskedelmi kapcsolatok erősödése olyan kölcsönös egymásrautaltságot hoz létre a nagyhatalmak között, amely elősegíti a nemzetközi stabilitást és a békét. Nem így lett, mint azt Oroszország ukrajnai offenzívája és Kína Tajvannal szembeni fellépése is bizonyítja. Mint arra mások is rámutattak, a gazdasági kapcsolatok elmélyülése kiszolgáltatottságot és függést eredményez, amellyel vissza lehet élni. A nyugati államok ezért szankciókkal, protekcionista intézkedésekkel, védővámokkal és iparpolitikával próbálják elszigetelni és gyengíteni riválisaikat, mindenekelőtt Kínát és Oroszországot, és egyúttal megerősíteni szuverenitásukat az energetikai és gazdasági függés csökkentésével.
Abból azonban, hogy a gazdasági együttműködés nem teremt globális békét, nem következik, hogy az elszigetelés növeli a stabilitást, sőt, éppen ellenkezőleg – figyelmeztet Wyne. Az elszigetelni óhajtott riválisok új szövetségesek után néznek, éspedig számos olyan állam személyében, amelyekkel a Nyugat a jogállam és a demokrácia hiányára hivatkozva nem áll szóba. Kína és Oroszország a fejlődő országokban, mindenekelőtt Afrikában egyre nagyobb gazdasági érdekszférát épít ki. Minél inkább elszigetelve érzik magukat, annál bátrabban hoznak létre katonai szövetségeket is. Ha nincsenek erős gazdasági kapcsolataik a Nyugattal, akkor nem kell majd félniük az újabb szankcióktól, és agresszívabban léphetnek fel, mint ahogyan Kína teszi Tajvan kapcsán. Mindennek fényében Wyne óva inti a Nyugatot Kína és Oroszország teljes elszigetelésétől.