Egy magára valamit is adó környezettudatos fogyasztó helyben előállított mezőgazdasági terméket vásárol. Logikus. De sajnos előfordul, hogy a Chiléből importált saláta kevésbé károsítja a környezetet, mint a szomszéd gazdáé.

A helyi termesztésű zöldségek és gyümölcsök egyre inkább a környezettudatos táplálkozás középpontjába kerülnek. Amerikában már mozgalom is indult: tagjai kizárólag olyan élelmiszereket vásárolnak, amelyeket a közelben, a lakóhelyüktől legfeljebb 100 mérföldre állítottak elő.

„A mozgalom tagjainak több nemes célja is van. Esküsznek rá, hogy a helyben termelt élelmiszer ízletesebb. A helyi termékek vásárlásával a biodiverzitás ügyét is előmozdítják, és egyúttal a globalizációtól és kulturális homogenizációtól fenyegetett családi és közösségi gazdaságokat támogatják. Sőt vannak, akik szerint még a terrorizmus elleni harcot is elősegítik, hiszen a decentralizált termelés csökkenti egy esetleges biológiai támadás pusztító hatását, mivel az emberek különböző helyekről szerzik be az élelmiszert” – olvassuk Drake Bennett cikkét a Boston Globe-ban.

A legfontosabb cél természetesen a környezettudatos vásárlás és a fenntartható fejlődés. A közelben termelt élelmiszert ugyanis nem kell messziről szállítani, így kevesebb energia fogy, és kisebb a környezetszennyezés. Legalábbis ezt remélik a mozgalom tagjai.

Mindez nagyon logikusan is hangzik. Kár, hogy nem feltétlenül igaz. Újabban egyre több kutatás jelenik meg, amelyből az derül ki, hogy a helyben termelt élelmiszer előállítása során gyakran több energiát kell felhasználni, mint a külföldről importált esetében.

A ködös Albionban megtermelt  paradicsomnak mesterséges fényre és hőre van szüksége, ami több széndioxid-kibocsátással jár, mint ha kamionnal hoznák be Spanyolországból. A melegházban termelt vermonti saláta szintén nagyobb energiaigényű, mint a Chiléből hajón érkező.

Ráadásul az áru származása önmagában nagyon keveset árul el a környezetterhelésről. Sokkal fontosabb, hogy mivel szállítják. A vízi és a vasúti szállítás kevés üzemanyagot emészt fel. A helyi kistermelők viszont szinte mindig autóúton viszik a terményeket. Így előfordul, hogy a szomszédban termelt áru szétterítése környezetkárosítóbb, mint egy másik kontinensről hajón érkezőé.

A környezettudatosságra törekvő vásárlónak további szempontokat is figyelembe kell vennie. Nem mindegy például a tej és marhahús eredete sem. Nem csak az számít, honnét és milyen eszközzel juttatták el a boltba. Az is fontos, hogy a tehén tápot kapott-e, vagy füvet legelt. A tápon tartott tehenek emésztése során ugyanis jelentős mennyiségű metán, széndioxid és kéndioxid termelődik.

Tekintetbe kell venni továbbá, hogy a termelő milyen műtrágyát, permetet használt és mennyit. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a csomagoláskor elhasznált energiát és a csomagolóanyag összetételét sem. Mint ahogy az sem mellékes, hogy az áru igényelt-e a hűtést.

A vásárlók dolgát megkönnyítendő, amerikai és európai kutatók már régóta próbálnak felállítani egy egységes mérési rendszert, amelynek segítségével a fogyasztók megtudhatnák, hogy pontosan mennyi energiába kerül, és milyen mértékű környezetkárosítással jár az egyes termékek előállítása.

Az egységes szempontrendszer és mérőszám elfogadásáig azonban a legjobb szándékú tudatos vásárló sem lehet benne biztos, hogy valóban a legkevésbé környezetszennyező uborkát vette-e le a polcról.