A részrehajlástól mentes újságírás aránylag új igény, de nemigen valósul meg, meg aztán nincs is igazán szükség rá. Hadd válassza ki mindenki a maga szája íze szerinti elfogult hírforrást.
„A Fox csatorna tulajdonosát, a NewsCorpot 100 millió dollárra pereli egy volt alkalmazottja, a volt New York-i rendőrfőnök egykori barátnője. Paranoiába hajló állítása szerint a hírtelevízió szándékosan lejáratta őt, hogy eleve hiteltelenítse személyét arra az esetre, ha rosszat akarna mondani volt élettársáról, aki részt vesz Rudy Giuliani volt New York-i polgármester republikánus előválasztási kampányában” – olvassuk a Blogcritics weblapon a Metazinból már ismert Dave Nalle írását.
A kereset meglehetős közfigyelmet keltett, és természetesen ismét közbeszéd tárgya lett, hogy a Fox News Giulianit támogatja, és általában is jobboldali elfogultságáról ismert. Giuliani csakugyan többet szerepel a Fox műsorában a többi jelöltnél, de éppen csak megelőz egy másik republikánus jelöltet. Viszont a többi televíziónak is megvan a maga kedvence, éspedig többnyire demokrata jelölt személyében.
Nalle arra emlékeztet, hogy az amerikai sajtótörténet szinte csakis pártos újságokat ismer. Sokáig bevett szokásnak számított, hogy ha valakinek előmozdítandó ügye támadt, hát első dolga volt lapot indítani, s abban aztán féktelenül szidalmazni ellenfeleit. Később a nagy, meggyökeresedett lapok mind vagy az egyik, vagy a másik politikai párt mellé álltak. A leghíresebb sajtómágnás, William Randolph Hearst arról volt nevezetes, hogy bármilyen kérdésben, bármilyen irányban el tudja dönteni egy-egy törvényhozási szavazás kimenetelét. Ma ez a hagyomány folytatódik, de a büszkélkedés helyét a tettetett objektivitás vette át. Pedig mindenki tudja, melyik a liberális és melyik a konzervatív lap Washingtonban és New Yorkban.
Az újságok elfogultsága senkinek sem bántotta az ízlését, amíg meg nem jelent a rádió és a televízió. Attól kezdve az újságíróknak fejükbe szállt a dicsőség, hogy tudniillik ők a negyedik hatalmi ág, és az a rögeszméjük támadt, hogy ők az igazság és a becsület letéteményesei.
Az természetesen alapkövetelmény, hogy a híreket kommentártól mentesen kell közölni, és a tényeket nem szabad elferdíteni. Csakhogy a közéleti tévéműsoroknak csupán elenyésző része híradás. A legnézettebb programszámok inkább a politikai szórakoztatás műfajába tartoznak. Az ilyen műsorokba kívánkoznak a jelöltek is, mert a műfaj sajátosságai miatt itt rokonszenves beállításban szerepelhetnek. Márpedig a házigazdának van politikai álláspontja, és ezt nem is rejti véka alá, ha nem akarja elvenni a műsor savát-borsát.
Minden műfajban léteznek bal- és jobboldali tájékoztatási eszközök. Vagy a tulajdonosuk húz valamerre, vagy a szerkesztőség, vagy bizonyos üzleti, hatalmi körökkel működnek együtt. Ha nem követelünk tőlük irreálisan szigorú semlegességet, akkor legalább világosan tudni fogjuk, kivel állunk szemben. És ki-ki megkeresheti magának azt a tájékoztatási forrást, amely ízlésének a leginkább megfelel.
A logikában nincs hiba, de persze kérdés, „hová álljanak a belgák”. Még Amerikában sem választ mindenki pártot magának. És az sem egyértelmű, hogy a pártos műsorok legalább a pártot választók világában pozitív szerepet játszanak-e. Mint a Metazin is beszámolt róla, a táborok közötti ideológiai árok egyre mélyül, és emiatt egyre nehezebb a közös elhatározást igénylő problémákra megoldást találni. Főleg, ha mindenki csak azokat hallgatja meg, akik megerősítik előfeltevéseit.